Friss hírek

Archívum

Indul a gemenci erdei vasút

Indul a gemenci erdei vasút

Eseményfigyelő 1298

Március 12-től ismét közlekedik az erdei vasút a gemenci erdőben, és kinyitnak a Pörbölyi Ökoturisztikai Központ kiállításai – közölte a Gemenc Zrt. hétfőn.

A turisták újra kiinduló és ismeretterjesztő bázisként támaszkodhatnak Gemenc déli kapujára – írták közleményükben.

Az ökoturisztikai központ minden nap 8 és 17 óra között várja a kirándulókat. Hétköznap az erdei vasút és a kiállítások csak előre bejelentkezett csoportok számára lesznek elérhetők, hétvégén és ünnepnapokon azonban teljes szolgáltatással várja a látogatókat a gemenci erdőgazdaság.

Az  erdei vasút járatai hétvégenként és ünnepnapokon menetrend szerint közlekednek Pörböly és Malomtelelő állomás között. A vonalon Pörbölyről naponta három járat indul 10, 13 és 14 órakor. A kiállítások délelőtt 9-től délután fél háromig lesznek nyitva, emellett a vadmegfigyelő, büfé, vizesblokkok és ingyenes parkolás is várja a kirándulókat.

A Gemenc kincsei című, interaktív tárlat az ártéri erdő életközösségét, az erdész hivatást és a Sárköz népművészetét mutatja be, a Millenniumi pavilonban a gemenci gímszarvasról szóló kiállítás több mint 300 fotóval, infografikákkal, multimédiás eszközökkel, diorámával várja a közönséget

| Esemény Menedzser

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba