Friss hírek

Archívum

Harapni való levegő, csodás panoráma: 4 gyönyörű, őszi kirándulóhely Budapesten

Harapni való levegő, csodás panoráma: 4 gyönyörű, őszi kirándulóhely Budapesten

Eseményfigyelő 2045

Az őszhöz a kirándulás, a séta és a természetben való gyönyörködés éppúgy hozzátartozik, mint a sárguló falevelek vagy épp az iskola. A kánikula elbúcsúzik, a nappalok rövidülnek, de a színesedő táj és a friss levegő kicsalogatja az embereket a négy fal közül.

Az is remek kirándulóhelyeket találhat, a főváros területén mozdulna ki, hiszen Budapesten számos csodás, természetközeli és könnyen megközelíthető látványosság várja a túrázókat. Ezekből mutatunk most négyet.

Árpád-kilátó és Kecske-hegy

A Budai-hegységben, a Látó-hegy délkeleti oldalán, a II. kerületben található az 1929-ben épített Árpád-kilátó, ahonnan remek panoráma nyílik a fővárosra és a Duna budapesti szakaszára. Itt halad a szállodaiparos és várospolitikus Glück Frigyesről elnevezett turistaút, ami az Országos Kéktúra része. Glück Frigyes kezdeményezésére épült az Árpád-kilátó és a János-hegyi Erzsébet-kilátó is.

kil

A Látó-hegyi építménytől könnyen, kicsit több mint negyedórás sétával elérhető a 384 méter magas Kecske-hegy, amelynek tetején fakereszt és egy kis rét fogadja a kirándulókat. Lejjebb haladva megtekinthető az Oroszlán-szikla, az a dolomittömb, amit egy picit után is faragtak, hogy jobban hasonlítson a nagymacskára, a második világháborúban viszont megsérült.

Apáthy-szikla

Az előző túrához könnyűszerrel kapcsolható az Apáthy-szikla felkeresése is. A dolomitrög a Látó-hegyen található, az Ördög-árok lipótmezei része fölé magasodik. Nevét a terület egykori tulajdonosáról kapta, alatta helyezkedett el az Apáthy-major.

kil2

A szikla és közvetlen környezete védett természeti érték, védett állatok is élnek itt, többek között hét futrinkafaj. Az Oroszlán-sziklától körülbelül félórás sétával elérhető, a Széll Kálmán tértől villamossal (56, 56A, 61) a Nagyhíd megállóig haladva, majd onnan gyalog, jól kiépített ösvényen közelíthető meg. Közel van ide a Kőkapu nevű, barlangszerű sziklaképződmény is, de érdemes egy kis kitérőt tenni a Kondor úti öreg libanoni cédrushoz is, mely Fedák Sári színésznő egykori villájának parkjából maradt fenn, és a becslések szerint 120-130 éves.

Nagy-Hárs-hegy, Kaán Károly-kilátó

Szintén a II. kerületben található a Nagy-Hárs-hegy, amelynek 454 méter magas csúcsán a 2016-ban teljesen felújított Kaán Károly-kilátóra kapaszkodhatnak fel a kirándulók. Az építmény legfelső szintjéről csodás körpanoráma nyílik, szép időben a főváros és a Budai-hegység jelentős része tökéletesen belátható.

kil3

Hogy még tartalmasabb legyen a túra, Gyermekvasúttal is megközelíthető a helyszín, méghozzá a Szépjuhászné megállónál leszállva. A kilátó közelében lévő Csanádi-pihenőről is érdemes körülnézni. A Szépjuhászné mellett a budaszentlőrinci pálos kolostor romjai is felfedezésre érdemesek. A 13-14. században telepedtek le itt a pálos szerzetesek.

(Forrás: femina.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.