Friss hírek

Archívum

Erőművek éjszakája: az energia és ami mögötte van – 2021. október 8.

Erőművek éjszakája: az energia és ami mögötte van – 2021. október 8.

Eseményfigyelő 1935

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és csatlakozó partnerei október 8-án ismét megrendezik az Erőművek Éjszakáját, az ország legnagyobb és legnépszerűbb energiaipari rendezvényét.

A világjárvány okozta tavalyi kényszerszünet után ismét várja látogatóit a MEKH szervezésében megvalósuló, második Erőművek Éjszakája. Az első rendezvény 2019-ben csaknem 4000 látogatót vonzott, és a szervezők idén is telt házra készülnek.

Az erőművek és a fűtőművek ezúttal országszerte 36 helyszínen nyílnak meg a látogatók előtt, akiket számos érdekes programmal, közelről is megtekinthető, gigantikus berendezésekkel és szakértő idegenvezetéssel várnak.

Az Erőművek Éjszakájának fő szervezője idén is a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal, amelynek célja, hogy az energia- és távhőtermelés kulisszatitkainak bemutatásával felhívja a figyelmet arra, hogy környezetünk védelme érdekében érdemes okosan bánni erőforrásainkkal.

Horváth Péter János, a MEKH elnöke az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón elmondta, hogy a fenntarthatóság, az energiahatékonyság, a tudatos energiafelhasználás és az energiatakarékosság olyan témák, amelyek a hivatal számára is megkerülhetetlenek. „Ha megismerjük ezeket a folyamatokat, akkor remélhetőleg az energiafelhasználásuk is sokkal tudatosabbá és takarékosabbá válik, amivel a környezetünk védelméért is sokat tehetünk” – hangsúlyozta.

A változatos helyszíneken a látogatók betekintést nyerhetnek a hagyományos energiatermelés folyamataiba, választhatnak akár atom, biomassza, hulladék, lignit, szolár vagy éppen víz alapú technológiát alkalmazó erőművet is, illetve megnézhetik a városi távfűtőművek működését, amelyek idén is szép számmal csatlakoztak a programhoz.

A magyar távhőszolgáltatók kiemelt célja, hogy minél többen megismerjék és megszeressék a távhőszolgáltatást”

- mondta dr. Orbán Péter, a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének (MATÁSZSZ) főtitkára. Az idei évtől a Távhőszolgáltatás Napja és az Erőművek Éjszakája szorosan kapcsolódik egymáshoz, így amellett, hogy az érdeklődők megismerhetik a fűtőműveket, részesei lehetnek azoknak a közösségi élmény alapú programoknak is, amelyekkel a távhőszolgáltatók az ország számos pontján várják majd a látogatókat.

A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Az egyes helyszínekre szeptember 20-tól lehet regisztrálni.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó