Friss hírek

Archívum

Erdélyi Hét, 2024. július 29 - augusztus 4.

Erdélyi Hét, 2024. július 29 - augusztus 4.

Eseményfigyelő 1170

A Gyulai Várszínház nyári évadának, összművészeti fesztiváljának évtizedekre visszanyúló kapcsolatai vannak az erdélyi magyar színházakkal. Ezt a hagyományt az elkövetkező években még tudatosabban, hangsúlyosabban, még szélesebb körűen szeretnék folytatni. Az Erdélyi hét – Erdélyi magyar színházak bemutatkozása című minifesztivál keretében minden nap más-más színház előadását nézhetik majd meg a nézők.

A Gyulai Várszínház a legrégebbi magyar várszínház. 1964 óta működik Kelet-Közép-Európa egyetlen épen maradt síkvidéki, több mint 600 éves gótikus téglavárának udvarán, a csodálatos panorámájú tószínpadon, a felújított kamaraszínházában, a város más helyszínein, utcáin és terein. A június végétől augusztus közepéig tartó évad csaknem minden napján színes programokkal várjuk nézőinket. Az elmúlt évtizedek újabb hagyományainak megfelelően csaknem két hónapon keresztül olyan összművészeti programsorozatot kínálunk, amely a legkülönbözőbb korú és érdeklődésű közönségrétegeknek biztosít minőségi nyári művészeti élményeket, igényes szórakozási lehetőségeket. A sok-sok szórakoztató, vidám, zenés produkció mellett repertoárunkban számos olyan előadás is található, amely úgy szórakoztat, hogy közben el is gondolkodtat, jó esetben kimozdít a hétköznapi rutinjainkból, beidegződéseinkből, a ránk kényszerített vagy önként vállalt sémáinkból, és felráz, sőt fel is szabadít bennünket. Ahogy szlogenünk hirdeti: Gyulai Várszínház – Ahol a művészet felszabadít. A látványos történelmi dráma, a kortárs prózai színház különféle műfajai mellett az opera, a musical, a néptánc, a kortárs táncjáték, a bábszínház, a jazz, a blues, a népzene, a világzene legjobb előadásaival színvonalas, komolyzenei és irodalmi programokkal várjuk a látogatókat. Az utóbbi években a legnevesebb hazai művészek mellett világsztárok is fellépnek színházunk színpadjain.

Az átlag 40-45 produkciót felvonultató összművészeti programsorozat kitüntetett előadásai minden évben a 3-5 saját bemutató. Ezek között az elmúlt években, a legrégibb, hatvanas-nyolcvanas évekbeli hagyományainkhoz visszatérve, több kortárs magyar szerző műve, s azok között több ősbemutató is megtalálható.

Augusztus első hetében Erdélyi Hét címmel egy olyan színházi fesztivált szervezünk immár hetedik éve, melynek keretében minden nap más-más erdélyi magyar színház jobbnál jobb előadását láthatja a közönség.

Másodszor szervezzük meg idén a Világirodalmi Klasszikusok Fesztiválját. Célunk, hogy a világirodalom klasszikus alkotóinak műveit újragondolt, korszerű előadásokban mutassuk meg közösnségünknek.

Az elmúlt évek új kezdeményezése, hogy az összművészeti fesztivál során két-háromnapos 4-5 előadásból álló programsorozattal egy-egy nemzeti klasszikusunknak életművére is ráirányítjuk a figyelmet. Székely János, Weöres Sándor, Márai Sándor, Szabó Magda, Tamási Áron, Molnár Ferenc után idén Örkény István következik.

Nem titkolt célunk a magyar színházi kultúra gazdagságát, sokszínűségét, különböző értékeit megmutatni a gyulaiaknak, az idelátogató üdülővendégeknek, a kulturális turizmus híveinek. 

Az utóbbi két évtizedben a Gyulai Várszínház tevékenysége nem korlátozódik a nyári közel két hónapra csupán: októbertől áprilisig tartó őszi-téli-tavaszi évadában a fenti törekvéseket kamaratermi körülmények között képviseli. Így biztosítunk Gyula város és tágabb vonzáskörzete (a délkeleti országrész) közönségének, a városba látogató üdülővendégeknek télen-nyáron tartalmas és felemelő szórakozási lehetőségeket.

 https://gyulaivarszinhaz.hu/ismet-erdelyi-het/

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026