Friss hírek

Archívum

Deszka Fesztivál, 2024. május 9-18.

Deszka Fesztivál, 2024. május 9-18.

Eseményfigyelő 1112

Debrecenben rendezzük Magyarország idei egyik legnagyobb színházi eseményét, a XV. Deszka Fesztivált. 2024. május 9. és 18. között 10 napon át 8 helyszínen 31 előadást láthatnak az érdeklődők. A fesztivált emellett zenei rendezvények, filmvetítések és beszélgetések is színesítik.

Idén nyolc helyszínen várjuk a kortárs magyar dráma szerelmeseit: a Csokonai Teátrum mellett a Csokonai Fórum három játszóhelyén (Latinovits Zoltán terem, Kóti Árpád terem, Simor Ottó Orfeum), a Vojtina Bábszínházban, a Pásti utcai Zsinagógában, az Apolló moziban és a Dósa nádor téren.

A színházi előadásokon túl, azok után közönségtalálkozókat, beszélgetéseket szervezünk, a Dósa nádor téren pedig koncerteken is szórakozhatnak a vendégek.Idén az Apolló mozi is bekapcsolódik a programba és az előadásokhoz kapcsolódó filmeket vetítenek a Fesztivál ideje alatt.

https://csokonaiszinhaz.hu/fesztivalok/xv-deszka-fesztival

Azt szeretnénk, ha minden érdeklődő eljutna az előadásokra, ezért a tizenötödik, jubileumi fesztiválon a Csokonai Nemzeti Színház négy játszóhelyén egységesen 5015 forintért lehet fesztiváljegyet vásárolni. Tisztelegve a kortárs magyar dráma ügye előtt ez az ár kedvezményesebb, mint a játszóhelyeinken az év során kínált kiemelt jegyár. A Vojtina Bábszínház GÖRDESZKA előadásaira egységesen 2015 forintért lehet jegyet vásárolni. Az Apolló mozi kapcsolódó filmjeit 1015 forintos jeggyel lehet megtekinteni, míg a szabadtéri koncertek mindenki számára nyitottak a Dósa nádor téren.

Díszvendég: Szakonyi Károly Kossuth- és József Attila-díjas drámaíró
Szervező partnereink: Vojtina Bábszínház és Drámaírói Kerekasztal

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
World Press Photo 2026. november 8-ig -  A világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026. november 8-ig - A világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. november 15-ig
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. november 15-ig
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben