Friss hírek

Archívum

Bruno Mars, 2017. május  30.

Bruno Mars, 2017. május 30.

Eseményfigyelő 728

brunomarsA többszörös Grammy-díjas, milliós lemezeladásokkal büszkélkedő énekes, Bruno Mars újabb városokkal egészítette ki múlt héten bejelentett jövő évi  turnéját - köztük Budapesttel, ahol 2017. május 30-án lép színpadra az elmúlt évek egyik legsikeresebb előadója a Papp László Budapest Sportarénában!

A varázslat március 28-án indul a belga Sportpalotában, Antwerpenben, és júniusig az európai turné megáll többek között Londonban, Párizsban, Madridban, Zürichben, Koppenhágában és Berlinben is. Az észak-amerikai rész július 15-én indul Las Vegasban, a T-Mobile Arenaban, hogy 45 amerikai és kanadai város után egy négy estés finálét tartson novemberben a los angeles-i Forumban. A teljes turnén Anderson .Paak és zenekara, a The Free Nationals nyitja majd az estét, előzenekarként. További részletek a turné hivatalos honlapján, az énekes oldalán találhatók.

Bruno Mars-ról:

Többszörös GRAMMY® nyertes, és összesen húszszoros GRAMMY® jelölt. Harmadik albumának megjelenésésig Bruno Mars több mint 170 millió kislemezt és 26 millió albumot adott el, bekerülve ezzel minden idők legjobb eladásait produkáló művészek körébe. A kritikusok által is nagyra tartott énekes, dalszerző, producer, rendező és zenész szinte minden dalával uralta a slágerlistákat. Uptown Funk című kislemeze a 2010-es évek leghosszabb ideig slágerlista vezető felvételévé vált, a Billboard 57 éves története során csupán 9 másik dal tudott szintén 14 hétig első lenni. A dal nyert többek között 3 Grammy-díjat - köztük az Év Felvételéért -, valamint az MTV Video Music Award Legjobb Videó díját is megkapta.

Bruno Mars idén februárban tért vissza a Super Bowl szünetében Beyoncé-val és a Coldplay-jel közös fellépésével, amivel újabb rekordot írt: ő lett minden idők legfiatalabb Super Bowl előadója. Első öt #1 slágerlista helyezését csak Elvis Presley érte el nála gyorsabban a zeneiparban. Énekesként, dalszerzőként vagy producerként Bruno Mars eddig 35 “Hot 100” felvétellel büszkélkedhet.

Időpont: 2017. május 30.
Helyszín: Papp László Aréna
Információ: www.budapestarena.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba