Friss hírek

Archívum

Beethoven-maraton, 2020. február 2.

Beethoven-maraton, 2020. február 2.

Eseményfigyelő 1736

Nem telik el úgy nap, hogy ne hangozna el egy Beethoven-szimfónia vagy -zongoraverseny valahol a világon. Beethoven szerint „nincs az a szabály, amelyet meg ne lehetne sérteni avégből, hogy szebbé tegyünk valamit”.

Nagy szerencsénkre meg is sértett jó párat, és Ludwig van Beethoven páratlanul gazdag életműve bőségesen kínál előadnivalót 2020-ban is, amikor születése kétszázötvenedik évfordulójáról az egész világon megemlékeznek.

11 koncert, 11 felejthetetlen élmény

A maratoni zenei élményre – amely a hagyományoknak megfelelően Fischer Iván művészeti vezetésével valósul meg –, 2019. október 30-án 10:00-tól válthatók jegyek.

A Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa tizenharmadik várva várt közös maratonját 2020. február 2-án 10:30-kor az Óbudai Danubia Zenekar indítja, emellett olyan ismert együttesek lépnek színpadra, mint a MÁV Szimfonikus Zenekar, a Győri Filharmonikus Zenekar, a Budapesti Vonósok vagy a Pannon Filharmonikusok. Fejérvári Zoltán, Baráti Kristóf és Würtz Klára mellett Pusker Júliát is hallhatjuk, és cselló-zongora szonátákkal érkezik Perényi Miklós és Várjon Dénes. A legkisebbekhez Lakatos György gyerekkoncertje hozza közelebb a zeneszerzőt, a záróhangversenyen pedig egészen különleges produkcióban élvezhetjük Beethoven VII. szimfóniáját: a mű egy-egy tételét a Budapesti Fesztiválzenekar Fischer Iván ötlete nyomán megvalósuló karmesterpályázatának négy amatőr győztese vezényli majd.

Időpont: 2020. február 2.
Helyszín: Müpa
További információk: mupa.hu


(Esemény Menedzser)

 

 

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.