Friss hírek

Archívum

Autóbusz-pályaudvarokat mutat be a Lechner Tudásközpont új virtuális kiállítása

Autóbusz-pályaudvarokat mutat be a Lechner Tudásközpont új virtuális kiállítása

Eseményfigyelő 894

December 14-én nyitotta meg az Utasváró – autóbusz-pályaudvarok építészete a ’40-es évek végétől a ’70-es évek végéig című új virtuális kiállítását a Lechner Tudásközpont. Az online térbe helyezett tárlaton két fovárosi és öt vidéki autóbusz-pályaudvart ismerhetünk meg egészen új megközelítésből.

Füleky Zsolt, a Miniszterelnökség építészeti, építésügyi és örökségvédelmi helyettes államtitkára, valamint Kovács Dániel, művészettörténész online keretek között nyitotta meg, a három kisfilm formájában induló kiállítást.

Immáron hagyománnyá vált, hogy a Lechner Tudásközpont dokumentációs központja tematikus kiállításokat kínál az érdeklődők felé - fogalmazott Füleky Zsolt nyitóbeszédében. Most egy olyan téma feldolgozására vállalkoztak a közlekedésüzemi épületek bemutatásával, amely mondhatni mindennapjaink életterének számít, ám gyakran csak rohanva elhaladunk vagy éppen várakozunk a pályaudvarok mellett anélkül, hogy észre vennénk építészeti értékeiket.

Kovács Dániel művészettörténész bevezetőjében arról beszélt, hogy az utazás a globalizált piacgazdaság térhódításával, majd a technológia fejlődésével a XX., XXI. század egyik meghatározó portékájává vált.

A jelenség azonban jóval távolabbra, a vasút XIX. századi, valamint a robbanó motoros járművek XX. századi elterjedésére tehető. Később a XX. század közepe táján, amikor a vasúti hálózat kiegészült a helyi és helyközi autóbusz járatokkal az utazás már napi rutinná vált és magyarok százezreinek biztosított hozzáférést az iskoláztatáshoz, munkához, egészségügyi, kulturális, kereskedelmi szolgáltatásokhoz vagy egyszerűen családi, baráti kapcsolatok megéléséhez. Ennek a folyamatnak pedig a leginkább látható jelei az autóbuszpályaudvarok.

„A buszpályaudvar a XX.század második felében tehát nem csupán közlekedési infrastruktúra, hanem szimbóluma mindannak, hogy az utazás mindenki számára elérhetővé és megfizethetővé válik, hogy a mobilitás a modern társadalomban az élet szerves része."

A virtuális tárlatvezetés során a helyközi és távolsági buszközlekedés második világháború utáni fejlődése, a budapesti Erzsébet téri és Bukarest utcai autóbusz-pályaudvarok, valamint a szegedi, miskolci, egri, nagykanizsai és balatonalmádi létesítmények ismerhetőek meg a Lechner Dokumentációs Központ Terv-, Fotó- és Filmtárának segítségével. A KÖZÉPTERV és az UVATERV gyűjteményekben megtalálható a hazai autóbusz-pályaudvarok sorában egyedüliként műemléki védettséget élvező Erzsébet téri pályaudvar mellett szinte az ország összes autóbusz-állomásának eredeti terve.

Kurátorok: Hutter Katalin Cecília, Rakovszky Zsófia, Végh Árpád
Grafikai tervezés: Báron András, Fülöp Kata, Kirkovits Andrea, Korcsmáros László
Digitalizálás: Hornyák Károly, Szabó László, Tompai Anikó
Restaurálás, kivitelezés: Székely Noémi
A kiállítást megnyitja:
Füleky Zsolt, építészeti, építésügyi és örökségvédelmi helyettes államtitkár, Miniszterelnökség
Kovács Dániel, művészettörténész

(Forrás: epiteszforum.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026