Friss hírek

Archívum

A hetvenes évek Budapestje egy srác szemével, 2024. február 4-ig

A hetvenes évek Budapestje egy srác szemével, 2024. február 4-ig

Eseményfigyelő 1003

Egy egészen különleges fotókiállítást tekinthettek meg a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban, ugyanis a Fortepan-használók között már ismerősen csengő Kereki Sándor képeit vehetitek szemügyre.

Az 1952-ben született alkotó 16 évesen, még a gimnázium idején kezdett el fényképezni az édesapjától a születésnapjára kapott fényképezőgéppel, a fotózást pedig nem tanulta hivatalos iskolai keretek között. A fényképek készítésekor a VI. és VII. kerület környékén lakott, így sok-sok fővárosi helyszín felismerhető. Bő 10 éven át járta a várost, kószált, helyzeteket, tekinteteket és arcokat keresett. Sosem megrendelésre készítette a fényképeit, hanem saját magának – egy olyan korban, amikor az emberek még hagyták magukat fényképezni. Fotói a hetvenes évek Magyarországán a ma már nemzetközileg is elismert street fotó műfaját idézték meg - írja ajánlójában a funzine.hu.

Kereki Sándor 1952-ben született és tizenhat évesen, még a gimnázium idején kezdett el fényképezni az édesapjától a születésnapjára kapott fényképezőgéppel. A fotózást nem tanulta hivatalos iskolai keretek között. A fényképek készítésekor a hatodik és hetedik kerület környékén lakott, így azok jelentős részén sok-sok helyszín felismerhető. A fotós által bejárt utcákhoz is jól kapcsolódik a kiállítás helyszíne, a Capa Központ.

Kereki Sándor a nyolcvanas évek elején tette le fényképezőgépét. Bő tíz éven át járta a várost, kószált, helyzeteket, tekinteteket és arcokat keresett. Sosem megrendelésre készítette a fényképeit, hanem saját magának – egy olyan korban, amikor az emberek még hagyták magukat fényképezni.

Kereki Sándor fotói a hetvenes évek Magyarországán a ma már nemzetközileg is elismert street fotó műfaját idézték meg. Lezárt életműve hétezer leexponált negatívból áll. Az a nagyszerencsénk, hogy a mai napig frissnek ható képeket vele együtt válogathattuk ki a kiállításra, és állíthattuk párbeszédbe őket az azóta eltelt idő fotográfiai tanulságaival.

Kereki Sándor képeinek egy része 2021-ben került fel a Fortepanra, munkásságának/életművének azonban a magyar fotográfiai kánonban van a helye. Ahhoz, hogy oda kerüljön az őt megillető helyre, szükséges lesz egy, a teljes életműből válogató fotókiállítás megrendezése is a jövőben.

A kiállítás az Eidolon Centre for Everyday Photography és a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ együttműködésében valósul meg. A tárlat kortárs jeggyel látogatható. További jegyinformáció ezen a linken található. A projekt, amely a Budapest 150 jubileumi év része, a Pro Cultura Urbis Közalapítványanyagi támogatásával valósulhatott meg. További információk az Eidolon Centre for Everyday Photography-ról: www.everydayphotography.org

Időpont: 2024. február 4-ig 
Helyszín: Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ 
Információ: capacenter.hu

 

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Állófogadás-tervezés: a hat hiba, amin a legtöbb céges rendezvény elcsúszik
Állófogadás-tervezés: a hat hiba, amin a legtöbb céges rendezvény elcsúszik
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár
Environtec powered by ÖKOINDUSTRIA, 2026. október 7-9.
Environtec powered by ÖKOINDUSTRIA, 2026. október 7-9.
PontyShow, 2026. november 6–8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference
Sustainable World, 2026. szeptember 8.
Sustainable World, 2026. szeptember 8.
Boost Your Business, 2026. szeptember 9.
Boost Your Business, 2026. szeptember 9.
Így lett sláger a remegő palacsinta
Így lett sláger a remegő palacsinta