A 214 éves Magyar Természettudományi Múzeum első önálló kiállítási épülete 20 éve nyitotta meg kapuit a Ludovika Akadémia egykori lovardájában. Az évfordulót a látogatókkal együtt szeretnék megünnepelni. 10 órától kézműves…
A programra érkező családokkal egy képzeletbeli utazást tesznek a Holdra. A kiállításon szereplő képek megfigyelése közben rajzolnak, ragasztanak és maketteket készítenek qyerekekkel. A foglalkozást Krasznahorkai Ágnes és Szabics Ágnes vezeti.…
A 4. Országos Rajzfilmünnepet 2016. október 29-én, az Animáció Világnapján rendezik meg. Idén országszerte már több mint 50 helyszínen, mintegy 120 magyar és külföldi, klasszikus és kortárs animációs filmet vetítünk.…
Harmadik alkalommal kerül megrendezésre a sütemények szerelmeseinek seregszemléje. Miben lesz más ez a fesztivál? Nagyobb területen, még több worshoppal, számos kiscsoportos sütemény és tortadekorációs foglalkozással szeretnék invitálni az édesszájúakat az…
A 6. Mozinet Filmnapokon 2016. október 28. és 31. között nem csak Cannes legnagyobb slágereit tekinthetjük meg országosan, de több filmet az alkotóik is elkísérnek az első magyarországi ősbemutatóra. A…
A Zsólyomka-völgy a Sátor-hegy-csoport legnagyobb méretű völgye, a Magas-hegy és a Szárhegy között, mélyén a Zsólyomka-patak folyik. Itt található a Zsólyomkai pincesor. A Nyitott Pincék rendezvény 2010-től a szüreti időszak…
Nagykőrös városában igen nagy hagyományokra tekint vissza a vásározás. A település első vásárainak megtartási jogát még a XVI. században kapta. A vásárok látogatóinak száma általában 8.000-10.000 fő, a Szent György…