A játékos foglalkozássorozat keretében a gyerekek kéthetente szombaton izgalmas kreatív feladatokon keresztül ismerkedhetnek meg a természettudományos jelenségekkel, és elkészíthetik saját játékaikat, amelyeket természetesen haza is vihetnek. Miből van a felhő?…
A sárkány elleni küzdelem, a harc motívuma azzal szembesít, hogy az élet nehézségeit nem lehet kikerülni, a hősnek küzdenie kell azért, hogy létének magasabb szintjére jusson. A sárkányok bemutatása többféle…
A továbbra is ingyenesen látogatható rendezvény igazi értéke egyfajta fair trade mozgalom beindítása, amely eddig nem volt jellemző a hazai fesztiválok körében. A kilátogató érdeklődő közvetlenül találkozhat az ország minden…
Az Egri Kamaraopera Fesztivál elsődleges célja, hogy évről évre teret adjon olyan előadások bemutatásának, melyek új utakat és megoldásokat keresnek az operaműfaj megújítására, népszerűsítésére, korszerű és mégis széles közönségréteget megszólítani…
2016. november 4-5-6-án rendezik meg a XV. Garda Fesztivált a Visszhang dombon, melynek keretén belül november 6-án (vasárnap) 9.00 órai kezdettel ismét halászlé és halétel főzőversenyt hirdetnek meg! A szervezők…
Ha november, akkor Héttorony Fesztivál! A Makovecz Imre születésnapjához kötődő fesztivál idén is a Mester épületei és szellemi hagyatéka köré szerveződve vonultat fel olyan hazai népzenei és világzenei csúcsteljesítményeket, amelyek…
A válogatásban olyan fikciós és dokumentumfilmeket vetítenek, melyek méltó mozgóképes emléket állítottak a hatvan évvel ezelőtti eseményeknek. A repertoárt kiegészítették olyan játékfilmekkel is, melyek '56-ban készültek, és hogy a korkép…