Az egyik legcsodálatosabb Tisza-tavi útvonal a befagyott tó jegén járható be a téli túra alkalmával, érintve régi morotvákat, fokokat, erdőket, legelőket, melyeket évtizedekkel ezelőtt bekebelezett a Tisza-tó vize. A kikötőben…
A Budakeszi Vadaspark 2017 első kiemelt programját a ragadozóknak szenteli. A Ragadozók napja hagyományosan egy faj köré szerveződik: tavaly a hiúzt mutatták be, 2017. január 7-én pedig a kutyafélék képviselőiről,…
Minden jégkorcsolya kedvelőt szeretettel várnak a sóstói fürdőtavon 2017. január 7-én egy izgalmas jégkorcsolya versenyre. Minden bátor, kalandvágyó versenyzőt forró teával kínálnak a szervezők. Az ingyenesen látogatható rendezvényre temészetesen mindenkit…
Mélyen Tisztelt Publikum! Amit itt lát Unikum! Nyissák ki a szemüket, üssék össze kezüket! Ne tátsák a szájukat, mozdítsák a lábukat! Jöjjenek, csak jöjjenek, mutatványos érkezett! Közelebb, csak közelebb! Csak…
Akik ismerik Szemadám Györgyöt, tudhatják, hogy hét évig az állatkertben dolgozott főápolóként ragadozó állatokkal. Várhatnánk ezen a kiállításon, hogy valamiféle reflexió legyen erre az életére is, de nagyragadozók helyett főleg…
A Népliget betonozott útjain, földutakon, és néhol a földutakat elhagyva fut majd a mezőny. A terep egy fokkal egyenetlenebb, mint amilyen a városligeti nyulas futásnál volt. Legyetek óvatosak a talaj…
„A messzeség hívása, a másféleség vonzása az európai világ egyik meghatározó témája, szervezőelve. A görög hajósoktól Kolumbusz Kristófig, Magellántól Thor Heyerdalig azt látjuk, hogy az egyik földrész szünet nélkül ostromolja…