Ismét megrendezik Szombathelyen a futás napot, ahol minden sportot kedvelő érdeklődőt sok szeretettel várnak. A futók több számból válogathatnak, igényeknek, erőnlétnek megfelelően. Kicsiktől a nagyobbakig mindenki számára van lehetőség a…
Zalakaroson az idén is megrendezik a következő Jazz ünnepet, ugyanis minden év őszén egy napot szentelnek a jazz népszerűsítésének a városban. A Gyógyfürdő tér adja az idén is helyszínt az…
Idén ősszel, 14. alkalommal kerül megrendezésre a Székely Napok Budapesten. Mi magunk sem gondoltuk anno, 8 évvel ezelőtt, amikor bele vágtunk ebbe az egészbe, hogy eddig eljutunk. Szokásunkhoz híven széles…
Az őszi lesz egy ideig az utolsó közös parkolásunk, mielőtt hosszú téli álomra vonul a rendezvény. Szóval gyere ki, ha félsz, hogy hiányod lenne tavaszig. Ha volt részed 2019 eddigi…
Méltán lehetünk büszkék Vecsés egyik legismertebb és egyértelműen legízletesebb termékére, a savanyított káposztára. A XIX. Vecsési Káposztafeszten ennek a vitaminokban gazdag zöldségnek minden formájával találkozhat majd a közönség. Az érdeklődők…
Első alkalommal rendezik meg az Erőművek éjszakáját, a program keretében a szervezők országszerte több mint negyven helyszínen szakvezetéssel várják az érdeklődőket október 11-én. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH)…
Találkozzunk idén is a Károlyi-kertben, ahol szeptember 21-én 10 és 18 óra között ismét Családi Piknikkel készülünk! Fellép többek között a Kolompos együttes, az Eszter-lánc Mesezenekar, a Kalimpa Színház, Vig…