Egèsznapos vonatközlekedès, Fotós vonatok, Állomás avatás, Büfè, Veterán autók-motorok, Játszóház, Kèzművesfoglalkozás, Mozdony nèvadó ünnepsèg, Mèzengő, Fűtőháztúra, Vasúttörtèneti kiállítás, Arbotúra, és még sok izgalmas program várja a látogatókat! Vonat menetideje 20-25…
Bogács települése a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található, melyet már a hagyományőrző eseményeiről elhíresült községet jól ismerik a kilátogató vendégek. Gasztronómiai ünnepség az idén is lesz, ugyanis már gőzerővel zajlanak az előkészületek…
Az idei évben a Vörösbor Fesztivál életében fordulóponthoz érkezet. 2019-ban a 32. Vörösbor Fesztivált rendezik meg Villányban. A Villányi Vörösbor Fesztivál az ország egyik legismertebb szüreti fesztiválja, amely fennállása óta…
2019-ben immár hetedik alkalommal kerül megrendezésre a Tiszai Hal Napja – Sparhelt Fesztivál Szolnokon a Tisza partján és a Tiszai hajósok terén a Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. szervezésében. A sajátos…
A Társasjátékok Ünnepe egy két napos rendezvény, melyet hagyományosan november utolsó hétvégéjén tartunk meg. Az Ünnep lehetőséget ad, hogy a látogatók minél több társasjátékot próbáljanak ki. Játékkiadók és forgalmazók egyaránt…
Ha nyárutó, akkor lecsó! Ha pedig lecsó, akkor Székesfehérvár! A Lecsófőző Vigasság idei időpontja szeptember 21. Nincs két egyforma étel – különösen igaz ez a lecsóra, amelyet minden család másképp…
A Skanzen is csatlakozik az 1994-ben útjára indított Alzheimer-naphoz, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a demenciával élők számának emelkedésére, a demencia korai felismerésére. A Skanzen kerekasztal-beszélgetésén szakemberek osztják meg…