Móron az idén is megrendezik a gasztronómiai és kulturális rendezvénysorozatot. A színes programokkal teletűzdelt rendezvény évről évre várja a látogatókat. Mindenkit sok szeretettel várnak a sokoldalú eseményre. A Móri Ezerjó…
A Kutatók Éjszakája egy Európa-szerte megrendezett ingyenes eseménysorozat a tudomány és a kutatói életpálya népszerűsítésére. A tavalyihoz hasonlóan idén is két napos lesz a rendezvény, szeptember 27-án és 28-én lehet…
2019. október második szombatján, a sakk ünnepén idén is megnyitja kapuit a Világsakkfesztivál. Október 12. ebben az évben még különlegesebb lesz, hiszen idén ünnepli 5. születésnapját a Világsakkfesztivál, amely ebből…
A 2-6 éves gyerekek odáig vannak a munkagépekért, ezért ezen a napon Nekik kedvezünk! Amire számíthattok: 3 órás idősávokra bontottuk a rendezvényt, így elkerülhetőek a hosszú sorok (ettől függetlenül kialakulhat…
A zalaegerszegi események egyik legkedveltebb rendezvénye az egész napot átölelő tökös nap, mely számos programlehetőséget kínál a szórakozni, kikapcsolódni vágyó vendégseregnek. A rendezvény számtalan újdonsággal készül az idén. Kicsiknek és…
Helyi termelők kezdeményezésére született meg 9 évvel ezelőtt, 2010-ben Bodrogkeresztúrban a Mindszent Havi Mulatság, amelyen a település borászai, kézművesei és művészei látják vendégül, és ismertetik meg az érdeklődőkkel a települést,…
Mindenkit sok szeretettel várnak a komáromi II. Világháborús Hadijátékokra. Az idén ismét megrendezik az eseményt. Évről évre egyre több érdeklődőt vonz a komáromi rendezvény. A cél, hogy a katonai hagyományőrző…