A pandémia miatt tavaly elhalasztott Horizont Fesztivál 2021-ben nyáron tér vissza. A Miskolci Balett meghívására a városba érkeznek a hazai és külföldi táncvilág legkülönlegesebb produkciói, melyeket augusztus 24-28. között látogathat…
Piknikhangulattal, kerékpáros emléktúrával és kocsmafilozófiával várja Szeged az irodalom iránt érdeklődő kerékpárosokat szombaton, a Tricikli Fesztiválon.
Három helyszínen mintegy húsz előadással várják az érdeklődőket a 33. Magyar Színházak Fesztiválján Kisvárdán június 18-tól 26-ig.
Hangos szekrénnyel, kézbe vehető szobrászati eszközökkel és önállóan is megoldható, játékos-oktató feladatokkal várják a látogatókat a győri Borsos Miklós Állandó Kiállításon. Az interaktív terem mellett két foglalkoztató tér is elkészült,…
Az egykori Bedő-gyűjtemény főműve, Csontváry Kosztka Tivadar Hídon átvonuló társaság című festménye is látható lesz szombattól Budapesten a Virág Judit Galériában, ahol egyszerre négy kiállítás várja az érdeklődőket.
Június 20-án, az ínséges instant és virtuális futások ideje után végre újra találkozhatunk egy igazi, hamisítatlan verseny rajtjában, nem is akármilyen helyszínen: a Lupa-tónál.
Aki az elmúlt hétvégén esetleg pont a Margitszigeten járt, az már hallhatta muzsikálni a legendás szökőkutat, június 5-én ugyanis ismét nyári üzemmódra kapcsolt, ráadásul az elmúlt évekhez képest egy kicsit…