Augusztus 13. és 19. között, újra egyhetes formában jelentkezik a régió legjelentősebb komolyzenei fesztiválja. Először érkezik Kaposvárra a világ legismertebb mandolinművésze.
Június 25-én, pénteken kezdődik a Gyulai Várszínház 58. évada. Az esemény a Körös – Völgyi Sokadalommal együtt kezdődik. Az első bemutatóra hétfőn kerül sor. Ekkor a Katona József Színház előadásában…
Több mint 60 borász borai mellett a trendi street food ételek legfrissebb kínálata, valamint a Máltai Manufaktúra is bemutatkozik különleges termékeivel.
A Magyarországi Tájházak Szövetsége idén is megrendezi a Tájházak Napja című országos rendezvénysorozatát, ezúttal rendhagyó módon, június 25–26-án, kapcsolódva a Múzeumok Éjszakájának redezvényeihez.
Szombaton rajtol el a balatoni öbölátúszás: több száz amatőr és profi veselkedik neki a Balatonfűzfő és Balatonalmádi közötti 3, illetve 9 kilométeres távnak. Az úszókat 20 vitorlás és 15 mentőhajó…
A VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó az elmúlt években a visegrádi négyek egyik legrangosabb közös kulturális eseményévé nőtte ki magát. Idén június 24. és 27. között új helyszínen, a nagymarosi…
A Csokonai Színház népszerű kortárs komédiája, a Tesztoszteron meghódította a Nagyerdei Szabadtéri Játékok közönségét is, az előadás nagyerdei bemutatkozásával megkezdődött a Csokonai Színház nyári szezonja. A férfisors fekete komédiája után…