Friss hírek

Archívum

A legnagyobbak címmel nyílik kiállítás a Kieselbach Galériában

A legnagyobbak címmel nyílik kiállítás a Kieselbach Galériában

Eseményfigyelő 1056

A legnagyobbak – Főművek és fontos képek Munkácsytól Kondor Béláig címmel látható kiállítás szerdától a budapesti Kieselbach Galériában.

Idén nyáron is reprezentatív katalógussal kísért, szeptember elejéig látogatható kiállítást rendeznek a magyar festészet és szobrászat kiemelkedő alkotásaiból. A tárlaton bemutatott valamennyi mű megvásárolható a helyszínen. Vaszary János négy képe, közöttük az Itáliai emlék című festmény szerepel a tárlaton, a 19. századi nagy klasszikusokat mások mellett idősebb Markó Károly alkotása képviseli. Lotz Károly Magyar tája és Hollósy Simon Két tűz között című zsánerképe mellett látható lesz Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt című óriásfestményéhez készült önálló értékű portréja is.

Koszta József a Kukoricatörőkkel, Csók István virágcsendélettel, míg Rippl-Rónai két pasztellképpel szerepel a válogatásban. Az 1920-as évek újklasszicista törekvéseit többek között Aba-Novák Vilmos a Felsőbányán készült Fésülködéssel és egy szolnoki mulatságot ábrázoló kompozícióval, míg Patkó Károly egy reneszánsz hangulatot idéző női portréval képviseli.

A tárlat anyagának válogatói és rendezői gondot fordítottak arra, hogy néhány jellegzetes festői téma érzékelhető hangsúlyt kapva megragadja és vezesse a nézők fantáziáját.

A tárlaton szinte külön szekciót alkotnak Egry József múzeumi rangú főművei, amelyek a két világháború között a legjelentősebb magángyűjteményeket gazdagították. A Szent Kristóf a faluban, a Virágzó mandulafák és a Szigonyvető, az Oltványi-, a Fruchter-, és a Glücks-gyűjtemény egykori gyöngyszemei a Balaton világát is megidézik. A Balaton-szekció mellett lesznek budapesti látképek, gyümölcscsendéletek, napraforgók, valamint a magyar szenteket és a történelem neves szereplőit, eseményeit megidéző kamara-válogatások.

Izgalmas csoportot alkotnak a két világháború közötti magyar iparművészet egyik legnagyobb alakjának, Megyer Meyer Antalnak virtuóz akvarelltechnikával készült rajzai is, többek között az 1938-as budapesti Eucharisztikus kongresszus nagymiséjén használt monstrancia gazdag kidolgozású terve.

A ma még kevésbé ismert, felfedezésre váró művészek közül a szegedi Cs. Joachim Ferenc egy izgalmas kompozíciójú párizsi alakos látképpel, míg Pap Géza egy dunabogdányi tájjal szerepel.

A közelmúlt magyar művészetét és a kortárs törekvéseket mások mellett Kondor Béla aranyfestésű ikonja, Veszelszky Béla tájképe, Korniss Dezső festménye, El Kazovszkij egy korai munkája, St. Auby Tamás Kénmaszk című munkája, valamint Szent Nyáry Lóránt és Korga György egy-egy monumentális alkotása képviseli.

| Forrás: kultura.hu

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.