Friss hírek

Archívum

Operettünnep címmel rendezik meg idén a Budavári Palotakoncertet, 2021. július 23 - 24.

Operettünnep címmel rendezik meg idén a Budavári Palotakoncertet, 2021. július 23 - 24.

Eseményfigyelő 1559

A Budapesti Operettszínház gálaműsorán Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Johann Strauss és Kacsóh Pongrác ismert dalai is elhangzanak július 23-án és 24-én az Oroszlános udvarban.

A szervezők közleményükben hangsúlyozzák, hogy a Budavári Palotakoncert 2021 nyarán a legnagyobb slágerekkel ünnepli a visszatérést. A zenés színház hagyományos nyári rendezvénye kilencedik alkalommal várja az operett műfaját kedvelőket.

A magyar operett tradicionális és modern elemei is megelevenednek a színpadon. A hangzásról és látványról a Budapesti Operettszínház művészei, szimfonikus zenekara, balett- és énekkara, valamint sztárszólistái és fiatal művészei, magas színvonalú színpad-, hang- és fénytechnika gondoskodik – áll a közleményben.

Mint írják, az idei program az Operettünnep címet kapta, hiszen az újratalálkozást ünnepelni gyűlnek össze művészek és a közönség, a legnagyobb operettslágerekkel. A legtöbb dal Kálmán Imrétől hangzik el, a Marica grófnőből, a Csárdáskirálynőből, A cirkuszhercegnőből és A bajadérból.

A koncerten Lehár Ferenc és Johann Strauss ismert slágerei is elhangzanak, Kacsóh Pongrác János vitéz című művéből több dalt hallhat a közönség és Vincze Ottó szerzeményeit is előadják. A zeneszerző nevéhez olyan filmek dallamai kötődnek, mint a Liliomfi vagy Az aranyember. Az Operettszínház legnagyobb sikere 1953-ban Boci-boci tarka című operettje volt, amelyből egy dalt a Budavári Palotakoncert közönsége is hallhat.

A gálaműsorban elhangzik Rossini Macskaduettje, Piazzolla Yo Soy Mariája, valamint Gara Mária cabalettája a Hunyadi László című operából. Az Operettünnepre két nagyszabású koreográfia készül: Lénárt Gábor koreográfus munkája mellett látható lesz Kárpát Attila és Kovács Richárd koreográfiája Kálmán Imre Az ördöglovas című művének Palotására.

A fellépők között lesz Fischl Mónika, Kiss Diána, Lukács Anita, Oszvald Marika, Szendy Szilvi, Dénes Viktor, Dolhai Attila, Homonnay Zsolt, Laki Péter, Vadász Zsolt, Süle Dalma, Széles Flóra, Zábrádi Annamária, Erdős Attila és Pete Ádám.

Mint a közleményben kiemelik, a háttérben a nagyzenekar Pfeiffer Gyula főzeneigazgató dirigálásában, a balett- és az énekkar pedig az előtérben teszi mozgalmassá a gálát, amelyet Vincze Balázs, az Operettszínház művészeti vezetője rendez.

A programról további információ a www.palotakoncert.hu oldalon érhető el.

| Forrás: szinhaz.org

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.