Friss hírek

Archívum

P. Gál Judit: Gyilkosokkal szemtől szemben – könyvbemutató, 2018. november 7.

P. Gál Judit: Gyilkosokkal szemtől szemben – könyvbemutató, 2018. november 7.

Eseményfigyelő 882

gyilkosAki szereti a krimiket, aki szívesen nézi a nyomozók, a bírók és a helyszínelők munkáját bemutató sorozatokat, aki figyelemmel követi a hazai kiemelt gyilkosságokat, biztos, hogy hatalmas érdeklődéssel forgatja majd hazánk egyik legismertebb bűnügyi riportkönyvírójának, P. Gál Juditnak legújabb, Gyilkosokkal szemtől szemben című riportkönyvét.

A tízkönyves szerző sorra járta Magyarország leszigorúbban őrzött börtöneit, és szemtől szemben tette fel a legkellemetlenebb kérdéseket is az emberölésért súlyos ítéletüket töltő bűnözőknek. Ekkor jött rá, hogy a gyilkosok – ugyanúgy, mint a filmekben – sokszor egyetlen gyilkossági rendőrt, szakértőt vagy akár az ítéletüket kimondó bírót érzik ellenségüknek. P. Gál Judit ezek után

kifaggatta az utóbbi évek legsúlyosabb gyilkossági ügyeiben dolgozó rendőröket, bírókat is.

Interjúalanyai valódi kérdéseket kaptak és valódi válaszokat adtak a legszemélyesebb kérdésekre is.Az olvasó pedig épp ezért, mint egy-egy megtörtént krimit, úgy láthatja maga előtt mindazt, ami a gyilkosok üldözése alatt, majd később a per során a nyílt színen és a kulisszák mögött történt. A könyv november 7-én, szerdán az ALLE Bevásárlóközpontban található LIBRI könyvesbolt 1. emeletén tartott eseményen mutatkozik be először a nagyközönségnek, amelyen nem csak a szerző, hanem a kötetben szereplő országos hírű nyomozók és bírók is jelen lesznek, megosztva tapasztalataikat az érdeklődőkkel

Meghívottak:

  • dr. Makai Lajos büntetőbíró, a Pécsi Ítélőtábla elnökedr.
  • dr. Surdy Miklós volt büntetőbíró, ügyvéd
  • dr. Krispán István alezredes, pszichológus, a hazugságvizsgálatok magyarországi meghonosítója
  • dr. Kovács Lajos ezredes, az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb gyilkossági szaktekintélye
  • dr. Petőfi Attila vezérőrnagy, a Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály vezetője

A szerző és a résztvevők a helyszínen a könyvet dedikálják.

A szerzőről:

P.Gál Judit 1995-ben kezdett bűnügyi újságíróként dolgozni. A tízkötetes szerző 1999-ben az év legsikeresebb bűnügyi riportkönyvével, az Én, a Whiskyssel vált ismertté. Ezt követően sorra jelentek meg bűnügyi riportkönyvei, amelyek új műfajt teremtettek a magyar könyvpiacon.
Az Ördögök ügyvédei sorozat három kötete vagy az utolsóként megjelent Halálosztók könyvek: Halálosztók (2013), Halálosztók 2 (2015) kivétel nélkül sikerkönyvek voltak, több mint 100.000 példányban fogytak el, illetve fogynak a mai napig.

Időpont: 2018. november 7
Helyszín: ALLEE Bevásárlóközpont LIBRI
További információk: facebook.com

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.