A következő videóban azt mutatja be a Digitális Immunerősítő Program csapata, hogyan szerezte meg több mint 200 ember féltve őrzött adatait, és hogyan tudott meg szinte mindent róluk a közösségi…
A kávé szerelmesei mindig megtalálják a megfelelő alkalmat, hogy kedvenc feketéjüket becsempésszék dolgos hétköznapjaikba. Kezdve a reggeli napindítóval, majd jöhet az első 'tízórai' az irodában, a délután megkoronázásaként pedig egy…
Örömmel jelentjük, hogy ismét megrendezzük a budapesti Székely Napokat a Központi Vásárcsarnokban! Ahogy az elmúlt hét évben megszokhattátok, három napra újra beköltözünk Európa legszebb vásárcsarnokába. Elhozzuk nektek a székelyföldi kézművesek…
Ma a nemzetközi gazdaságban az innováció jelenti a legfontosabb hívószót. A technológiai fejlődés hihetetlen méreteket öltött, az élet minden területét átszövi, és nemcsak az ipar, hanem még olyan területek (például…
A hetedik alkalommal elinduló kezdeményezéshez nagyon egyszerűen lehet csatlakozni. Mindössze annyit kell tenni, hogy a szeptembertől év végéig tartó időszakban fel kell keresni a kampányban részt vevő éttermek egyikét, és…
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége 2018-ban – immár hatodik alkalommal – ismét meghirdeti az Év Szállodája pályázatot. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége és a Magyar Turisztikai Ügynökség pályázatának…
Elérkezett a nyár vége, itt az utolsó esély a csobbanásra az iskolakezdés előtt. Ezúttal jó ügy érdekében mártózhatnak meg azok, akik augusztus 31-én pénteken felkeresik a Palatinus Gyógy- Strand és…