Friss hírek

Archívum

A fejedben dőlnek el a legnagyobb csaták? – Brain Bar, 2023. szeptember 21-22.

A fejedben dőlnek el a legnagyobb csaták? – Brain Bar, 2023. szeptember 21-22.

Eseményfigyelő 1674

Európa legnagyobb, évről évre megrendezett jövőfesztiválja, a Brain Bar szeptember 21. és 22. között ismét megnyitja az idő kapuit az érdeklődők előtt, hogy idén is közösen gondolkodhassanak a világunkra váró kihívásokon. A fesztiválon neves tudósok, szakemberek segítségével a világkép, a biztonság, a tehetség, a környezet, valamint kiemelten a test és lélek témaköreiben vizsgálják meg a drasztikus, elveinket és pszichénket sem kímélő társadalmi és környezeti átalakulásokat. A jelen tetteinek következményeit leginkább a most felnövő generációk érzik majd a bőrükön és mentális állapotukon is, ezért a korábbi évekhez hasonlóan a diákok, illetve az őket segítő tanárok ingyen regisztrálhatnak a Brain Barra.

A Z generáció tagjainak soha nem látott mennyiségű, zavaros, sőt sokszor egymásnak ellentmondó információk között kell eligazodnia a mindennapokban. Ehhez egyrészt megbízható tudásra, másrészt mentális erőre van szükségük. A mi fesztiválunk épp ebben a kettőben segít nekik”

– mondta Böszörményi-Nagy Gergely, a Brain Bar alapítója.

A szakember úgy látja, hogy bőven akad kihívás, amire válaszolni kell, és ezt a Brain Bar saját hazai kutatásai is alátámasztják. Ezekből kiderül, hogy a Z generáció a klímaváltozás mellett egyre jobban szorong a háborúk hatásai, és a fenyegető gazdasági válság miatt. És valóban: nem nehéz azt éreznünk, hogy bennünk, emberekben is elromlott valami. Ha csak körülnézünk, látjuk, hogy szinte nincs olyan ismerősünk, aki ne keresné a helyét a világban, és minden eddiginél többen magányosak vagy egyenesen depressziósak. A fesztiválon ezért kiemelt figyelmet kap a mentális jólét, enélkül ugyanis nem lesz sem sikeres, egészséges ember, sem békés társadalom. Több előadásnak kifejezett célja, hogy az új generációk olyan mintákat kapjanak az élethez, amelyek hozzájárulnak a belső harmónia megerősítéséhez egy látszólag széthulló világban: terítéken lesznek az emberi psziché és az elgépiesedés összefüggései, illetve a kapcsolataink jövője is.

A Brain Bar úgy gondolja, korunk fontos csatái nem csak a harcmezőn dőlnek el, hanem a fejben is – az ambíciót, a tehetséget és a tudást pedig nem emésztheti fel a tehetetlenség, és ki-ki vállalva a maga felelősségét a jövőért, küzdhet azon a terepen, ahol tud. A fesztivál szervezői rávilágítanak ezekre a lehetőségekre, és gyakorlati kapaszkodókat is adnak a magyar fiataloknak önmaguk és világunk sorsának tudatosabb alakításához. Az érdeklődők a Talent Hub színpadon workshopok formájában HR-szakértők, vállalkozók és coachok útmutatásai alapján a sikeres karrierhez és személyes jövőhöz szükséges készségeket sajátíthatnak el többek közt a vitakultúrával, az időmenedzsmenttel vagy a vállalkozásindítással összefüggésben is.

A Brain Barnak immár másodszor ad otthont Budapest sokszorosan díjazott közösségi tere, a Magyar Zene Háza. De vajon kik segíthetnek a világ jelenének és jövőjének értelmezésében idén? Malcolm Gladwell és Jordan Peterson korábbi Brain Baros előadásai után most kik tudnának válaszolni az egyre összetettebb kérdéseinkre? Pár héten belül az ő kilétükre is fény derül.

Ingyenes belépők és kedvezményes early bird jegyek már elérhetőek a Brain Bar oldalán, a legfrissebb információkat pedig a Facebook-eseményben lehet folyamatosan nyomon követni.

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.