Friss hírek

Archívum

Vajon melyek a világ legértékésebb márkái ma? És 18 évvel ezelőtt?

Vajon melyek a világ legértékésebb márkái ma? És 18 évvel ezelőtt?

Eseményfigyelő 1395

A permanens technológiai forradalom időszakát éljük már egy ideje, és ahogy mindenre, úgy cégek brandértékére is rányomja bélyegét az IT-gigászok működése.

A Visualcapitalis.com az éves listákat készítő, a 2019-es adatokkal (pdf-ben nyílik) októberben kijött Interbrand adatait zenésítette meg, jól láthatóvá téve, milyen változás következett be alig 18 év alatt.

Alább a legértékesebb márkák 2001-ből:

brands

És 2019-ben:

brands

Őrült változásról azért nehéz lenne beszélni – a top10-ből négy cég továbbra is ott van a mostani élbolyban, és a többi sem tűnt el. Ami szembetűnő lehet, hogy a techcégek uralma egyértelművé vált: a Microsoft már 2001-ben is ott volt az első hely kapujában, a mostani listán azonban már az első négy cég jön a techszektorból.

Ugyanakkor azért a mozgás ennél a lista első, 2001-es publikálása óta mégis nagyobb volt: 18 év alatt 137 jól ismert márka – köztük a Nokia vagy az MTV – esett ki a listáról, az pedig a technológiai uralom képét árnyalja, hogy a Facebook a top10-ből kiesve idén csak a 14.

További részletek a concordeblog.hu oldalán >>

(Üzleti Hírszerzés)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.