Friss hírek

Archívum

Tíz görpark épül 2020 végéig

Tíz görpark épül 2020 végéig

Eseményfigyelő 1317

Budapesten kívül Baján, Debrecenben, Győrben, Hajdúböszörményben, Komlón és Szegeden épül görpark összesen több mint félmilliárd forint értékben.

Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos közölte, hogy a fővárosban Óbudán (III. kerület), Kőbányán (X. kerület), Rákosmentén (XVII. kerület) és Budafok-Tétényben (XXII. kerület), vidéken pedig Baján, Debrecenben, Győrben, Hajdúböszörményben, Komlón és Szegeden épül görpark.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere elmondta: a kormány biztosítja az építési költség felét, legfeljebb azonban 30 millió forintot ad egy önkormányzatnak, ha az vállalja a beruházás másik felét. Feltétel az is, hogy legalább öt évig üzemeltetni kell a parkot, valamint ingyenesen kell biztosítani a belépést.

A Emberi Erőforrások Minisztériuma a kormánybiztos és a szakszövetség bevonásával áprilisban indította el az Országos Görpark Program első ütemét. Először a húszezernél nagyobb lélekszámú települések önkormányzatai jelentkezhettek. Huszonnégy önkormányzat huszonhat pályára adott be támogatási igényt, több mint 577 millió forint értékben.

Tíz nyertest választottak ki, így összesen 508 millió forint értékben épülnek görparkok 2020. június 30-áig.

Révész Máriusz kiemelte: fontosnak tartották, hogy olyan görparkok épüljenek, amelyek valóban megfelelnek a gördeszkásoknak, ezért szövetségüket is bevonták az előkészítésbe. Mivel pedig a gördeszka olimpiai sportág lett, az volt a cél, hogy olyan pályák jöjjenek létre, amelyek olimpiai felkészülésre és versenyekre is alkalmasak.

Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.