Friss hírek

Archívum

Szigorúbb üzemeltetési előírások a budapesti gyógyfürdőknél

Szigorúbb üzemeltetési előírások a budapesti gyógyfürdőknél

Eseményfigyelő 942

A Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. operatív törzset alakított a koronavírus terjedése miatti fokozott megelőző intézkedések és koordinált döntéshozatal érdekében, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a fürdők látogatása nem jelenet magasabb kockázatot.

A társaság 11 folyamatosan nyitva tartó fürdőt üzemeltet, ezek közül egyetlen alkalommal és csak a Széchenyi Fürdőben megforduló két vendég esetében került kimutatásra a koronavírus fertőzés – tájékoztatott a BGYH közleményében. Arról a két, amerikai és ecuadori egyetemista lányról van szó, akik Milánóban tanulnak, és kétnapos budapesti tartózkodásuk során a Széchenyiben is megfordultak, és akiknél utóbb kimutatták az új koronavírust.

A közlemény szerint az új koronavírus egy burokkal rendelkező vírus Amennyiben sérül ez a burok, akkor a vírus elveszíti fertőző képességét. A víz klórozása során elemi oxigén keletkezik, amely oxidáló hatású és erőteljesen károsítja pl. az új koronavírus burkát. A koronavírusok a vizsgálatok szerint 0,2-0,5 mg/l szabad klór jelenlétében szinte pillanatszerűen inaktiválódnak, így a megfelelően üzemeltetett medencékben életképes vírusok jelenlétével nem kell számolni.

Az uszodai vizek klórozása során használt klórmennyiség tehát elég ahhoz, hogy az esetleg vízbe kerülő koronavírust elpusztítsa

– hangsúlyozza a BGYH.

A fokozott fertőtlenítő takarítások mellett a társaság az alábbi intézkedéseket rendelte el valamennyi fürdőegységénél:

1. A medencék vonatkozásában:

  • a szűrő-forgatós medencék többszöri visszamosatását,
  • a klórszint megemelését a még hatékonyabb fertőtlenítés miatt,
  • kiegészítő fertőtlenítések elvégzését,
  • a vegyszermérő-adagoló rendszerek fokozott ellenőrzését,
  • élményelemek, nyakzuhanyok fokozott átfertőtlenítését,
  • a töltővezetékek fertőtlenítését ürítések esetén,
  • a töltő-ürítős medencék teljes felületének fertőtlenítését a Nanosept Aqua Super fertőtlenítő szerrel.

2. Az eddigi rutinszerű, nappali fertőtlenítési eljárásokat és munkafolyamatokat fokozott szintre emelte.

3. A vizesblokkokban fertőtlenítő hatású kézmosószereket helyezett el a társaság.

4. A beléptetésre szolgáló ún. proxy órák folyamatos, a használatok utáni azonnali fertőtlenítése is megtörténik.

5. Felhívja a vendégek figyelmét a fürdőkben elhelyezett tájékoztató anyagokban és a honlapon a fürdőhigiéniás szabályok fokozott betartására, illetve arra, hogy betegen semmiképp ne látogassák a fürdőket.

6. Döntött a zárást követő éjszakai rendezvények és nyitva tartás időleges megszüntetéséről, tekintettel arra, hogy a fokozott és teljes körű fertőtlenítés hosszabb időt vesz igénybe.

A BGYH közleménye szerint, semmilyen tudományos bizonyíték nincs a koronavírus vízzel terjedő fertőzésére. A Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztatása szerint a COVID-19 koronavírus elsődlegesen légúti vírus, amely elsősorban közvetlenül emberről emberre terjed cseppfertőzéssel. A fürdők látogatása nem jelenet magasabb kockázatot – hangsúlyozza a társaság.

Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
World Press Photo 2026. november 8-ig -  A világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026. november 8-ig - A világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. november 15-ig
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. november 15-ig
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben