Friss hírek

Archívum

Március 15-én nyit a szarvasi Körösvölgyi Állatpark

Március 15-én nyit a szarvasi Körösvölgyi Állatpark

Eseményfigyelő 885

Idén március 15-én nyitja meg kapuit a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóságának Szarvason található Körösvölgyi Állatparkja, ahol számos fejlesztéssel és programmal várják az érdeklődőket – tájékoztatta a park az MTI-t.

A nyitás napján délelőtt vízimadarak látványetetésére várják az érdeklődőket, akik az idei Év madaráról, az erdei fülesbagolyról is megtudhatnak érdekességeket. Megnyílik a madárvonulás érdekességeit és legjeit bemutató, Útlevél nélkül a Föld körül című időszaki kiállítás is, amely november 8-ig látogatható.

A parkban jelenleg mintegy negyvenféle madár-, emlős- és halfaj egyedeit tekinthetik meg az érdeklődők. A látogatók olyan, rejtett életmódot élő állatokkal is találkozhatnak, mint a nyuszt, a borz vagy a nyestkutya, valamint az aranysakál. Az Anna-ligetben láthatnak gímszarvast, őzet, dámszarvast, vaddisznót és rókát is, amelyek általánosan ismert fajnak számítanak, mégis ritkán kerülnek a természetjárók szeme elé a szabadban. A kialakított vizes élőhelyen vízi madarak, mocsári teknősök, halak élnek.

A park legnagyobb attrakcióját az európai bölények jelentik, amelyek a Maros és a Sárrét közti terület régmúlt élővilágát idézik, hiszen ma már a Dél-Alföldön sehol sem élnek vadon.

bivalyattA Körösvölgyi Állatpark bölényei

A Körösvölgyi Állatparkban több korszerűsítés is zajlik. Épül két új közösségi épület, egy úgynevezett lombterasz kilátó, továbbá hajókikötőt és parkolókat is kialakítanak. Elkészült az új gyíkkifutó is, ahova várhatóan az év közepén érkeznek az állatok. Ekkor nézhetik meg először a látogatók a park másik új állatfaját, a szürkefarkas-kölyköket is. Az új kisállatsimogatóban a kecskéket és a nyulakat viszont már márciusban megszeretgethetik a gyerekek.

A Körösvölgyi Állatparkban az év során egyebek mellett Túzok Tusa természetismereti vetélkedő, gyermeknap, gyógynövényes pünkösdölés, szünidei állatmustra, gombaismereti börze, állatkertek éjszakája, szakvezetéses túrák és látványetetések várják az érdeklődőket. A programokról a Körös-Maros Nemzeti Park weboldalán lehet bővebb információt találni.

Forrás: travelo.hu

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.