Friss hírek

Archívum

Már kormánybiztosa is van a vadászati világkiállításnak

Már kormánybiztosa is van a vadászati világkiállításnak

Eseményfigyelő 774

iszonyatcukiGróf Károlyi József eddig miniszteri biztosként irányította a szervezést, de december 1-jétől Kovács Zoltán felelős a feladatok összehangolásáért. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke 2016 februárjában jelentette be, hogy - 1971 után - Magyarország 2021-ben ismét vadászati világkiállítást rendez.

A világkiállítás megrendezésére 2017-ben 41,4 millió forintot irányoztak elő, 2018-ban 61 milliót, 2019-ben 72,4 milliót, 2020-ban 93,6 milliót, 2021-ben pedig 119,1 millió forintot, összesen 387,5 millió forintot fordítanak a megrendezésre.

A kormány friss határozata alapján azonban nemcsak a miniszteri biztosé a szervezési feladat, hanem Kovács Zoltáné is kormánybiztosi pozícióban. Pontosabban az új határozat nem is említi a miniszteri biztos szerepét, holott a kinevezés még nem járt le.

vizslaa

Kovács Zoltán feladatai a következők:

- összehangolja a rendezvénysorozat megvalósításában őt segítő Szervezőbizottság, illetve a közreműködő szervezetek, személyek és munkacsoportok feladatait

- ellátja a rendezvénysorozatot érintő fejlesztésekkel kapcsolatos állami feladatok koordinációját

- felelős a Rendezvénysorozat megvalósításában feladattal rendelkező állami szervekkel, gazdasági társaságokkal, az állami erdőgazdaságokkal, illetve társadalmi szervezetekkel való kapcsolattartásért

- összehangolja a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanácsnak a rendezvénysorozat megvalósításával kapcsolatos tevékenységét és a különböző nemzetközi szervezetekkel való kapcsolattartást

- előkészíti a Rendezvénysorozat költségvetési tervét, és gondoskodik a rendelkezésre álló források zökkenőmentes felhasználásáról

- javaslatot tesz a Kormány számára a fejlesztések kormányzati szándéknak megfelelő megvalósításához, befejezéséhez és lezárásához kapcsolódó jogalkotói és egyéb döntést igénylő feladatok vonatkozásában

- koordinálja a rendezvénysorozat lebonyolításának végrehajtására létrehozott gazdálkodó szervezet (projektcég) tevékenységét.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Százéves kosárlabda-varázslat: Budapestre érkezik a Harlem Globetrotters
Százéves kosárlabda-varázslat: Budapestre érkezik a Harlem Globetrotters
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Különleges autócsodák költöznek az MVM Dome-ba
Különleges autócsodák költöznek az MVM Dome-ba
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
MICE Business Day, 2026. október 20.
MICE Business Day, 2026. október 20.
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban