Friss hírek

Archívum

Két koronavírusos beteg van Magyarországon

Két koronavírusos beteg van Magyarországon

Eseményfigyelő 843

Két Budapesten tanuló iráni diákot koronavírus-fertőzés miatt kellett egészségügyi intézménybe szállítani. Elindult a ferződésről tájékoztató hivatalos magyar weboldal.

Az első két fertőzött külföldi, iráni diákok, egyelőre tünetmentesek, de a szükséges eljárásnak megfelelően a Szent László Kórházba szállították őket – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerda kora este a közösségi oldalán, miután részt vett az operatív törzs ülésén a Belügyminisztérium épületében.

„Megjelent a koronavírus-fertőzés az országban. Mától kezdődően a védekezés szakaszába léptünk. Minden nap délben ülésezik az operatív törzs, és utána tájékoztatják a sajtót” – mondta a kormányfő.

Az operatív törzs megállapította, hogy a védekezéshez minden szükséges személyi, tárgyi és jogi feltétel rendelkezésre áll, így van megfelelő létszámú, felkészült orvos és ápoló, eszközök, például maszkok, és a helyzet kezeléséhez szükséges jogszabályok, melyek alapján az orvosok rendőrök, közigazgatási szakemberek végezhetik munkájukat.

Létrehoztak egy hivatalos weboldalt is, ahol folyamatosan frissülő információk találhatók a koronavírus magyarországi terjedéséről. Az oldal IDE kattintva érhető el.

Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
World Press Photo 2026. november 8-ig -  A világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026. november 8-ig - A világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. november 15-ig
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. november 15-ig
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben