Friss hírek

Archívum

Elhalasztják a Velencei Építészeti Biennálét a koronavírus miatt

Elhalasztják a Velencei Építészeti Biennálét a koronavírus miatt

Eseményfigyelő 800

Kétévente rendezik meg a Velencei Építészeti Biennálét, amely a világ talán legfontosabb nemzetközi építészeti kiállítása. A jellemzően késő tavasszal nyíló és fél évig látogatható seregszemle megnyitóját idén három hónappal elhalasztották a koronavírus miatt:

május 23-a helyett augusztus 29-én kezdődik majd a 17. velencei építészeti biennálé

- írják közleményükben a rendezők.

A halasztást azzal indokolta a Hashim Sarkis kurátor által vezetett szervezőcsapat, hogy a világ kormányai a koronavírus terjedésének megakadályozására olyan biztonsági intézkedéseket hoztak a közelmúltban, amelyek dominóhatással lesznek az emberek mozgására és munkájára a következő hetekben - vagyis abban az időszakban, amikor a biennálé eredetileg nyitott volna. Ugyanakkor meghosszabbítani nem fogják a rendezvényt, november 29-én zár majd, így idén csak három hónapig tart majd a biennálé.

A 17. Velencei Építészeti Biennálén Magyarországot Kovács Dániel kurátor és csapata Othernity című projektje képviseli, amely tizenkét emblematikus budapesti modern épületet dolgoz fel tizenkét fiatal közép- és kelet-európai építésziroda megközelítésében, írja az MTI.

Velence a koronavírussal leginkább érintett egyik olasz régióban, Veneto tartományban található, a biennáléra pedig hatvan országból várnak kiállítókat.

Olaszországban tegnap jelentették be, hogy óvintézkedésként csütörtöktől leállítják az oktatást az egész országban. Sajtóértesülések szerint a kormány az egész országra kiterjeszti az eddig csak az északi régiókban bevezetett többi óvintézkedést is, köztük a múzeumok, mozik bezárását.

Forrás: index.hu

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték