Friss hírek

Archívum

A Continental látványos bemutatót tartott robottaxijával

A Continental látványos bemutatót tartott robottaxijával

Eseményfigyelő 1055

Az IAA kiállításon a német Continental és a francia EasyMile, melynek a Continental 2017 óta részvényese, közösen mutatta be a jövő mobilitásának újdonságait.

A látogatók két megálló között közlekedhettek az önállóan, kizárólag villamosenergia felhasználásával működő járművekkel.

Emellett egy másik CUbE egység az egyik megállóban parkolt, hogy a vendégek közelebbről is megtekinthessék. A CUbE robottaxi a Continental sofőr nélküli járműtechnológiákkal kapcsolatos fejlesztési platformja, ami az EasyMile EZ10 transzferbuszán és vezető nélküli szoftverén alapul. A robottaxik önálló módon közlekedtek, egy biztonságért felelős üzemeltetővel a fedélzeten, aki a vezetési rendszereket ellenőrizte a bemutató járatokon.

A Continental és EasyMile technológiája, melyet a CUbE-ban használnak, készen áll a sorozatgyártásra, és már számos országban alkalmazzák világszerte, többek közt az Egyesült Államokban, Japánban, Kínában, Szingapúrban, és Németországban. Jelenleg többféle tesztprogramban is használják jól kezelhető, nyilvános utakon, valamint vállalatok elzárt területein, egyetemi kampuszokon, vagy éppen szakmai kiállítások során egyaránt. Egy pár éven belül azonban az önvezető robottaxik fontos kiegészítésévé válhatnak a meglévő mobilitási rendszereknek, mivel környezetbarátok, rugalmasak, biztonságosak, és így számos szállítási feladat elvégzésére alkalmasak.

contax

A mindehhez szükséges technológia már használatra kész, amit a CUbE az IAA-n való vezetési demonstrációja is szemléltetett. A jármű lézeres szenzorokkal, kamerákkal és érzékelőkkel van ellátva, így a helyszíneket pontosan meg tudja határozni, ugyanakkor az akadályokat és potenciálisan veszélyes szituációkat is még időben képes felismerni.

Fontos kiemelni, hogy a nagyvárosi régiók világszerte növekedőben vannak, és ezzel egyidejűleg a vidéki térségeket érintő mobilitási szolgáltatások hozzáférhetősége is egyre kiterjedtebbé válik, ezek a tényezők nagy kihívást jelentenek a jövő számára.

A sofőr nélküli közlekedési rendszerek, mint amilyen a CUbE is, olyan megoldást kínálnak, amely mindkét helyzetre választ ad: az emisszió-mentesen és rugalmasan használható robottaxik hozzájárulhatnak a városok levegőminőségének javulásához, valamint a forgalmi torlódások korlátozásában is szerepet játszhatnak. Továbbá az önálló transzferbuszok csökkentik a balesetek kockázatát is, enyhítik a parkolóhely hiányt, és az elektromos meghajtásnak köszönhetően velük a zajszennyezés is kisebb. Emellett a vidéki térségekben a robottaxik jelentősen javíthatják az egyéni mobilitás helyzetét, főleg azok számára, akik nem rendelkeznek saját járművel.

Forrás: portfolio.hu

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.