Az ünnepélyes alapkőletétellel elkezdődött a Csillaghegyi strand állandó üzemelésű fürdővé alakítása. A Budapest Gyógyfürdői Zrt. több mint 3 milliárd forintos projektje várhatóan 2018 nyarára valósul meg. A fürdő megújulásáról, bővítéséről…
Széll Tamás kapta a legjobb húsételnek és a legjobb poszternek járó díjat Lyonban. A csapat 4. lett. Az Amerikai Egyesült Államok – első tengerentúliként – nyerte meg a fennállása 30.…
Az élelmiszerpazarlás és az erdőtűz megelőzés fontosságáról is szól a Csodák Palotájában nyílt időszaki kiállítás. A nyolc szakmai partner, köztük a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH), közreműködésével megvalósított tárlat a körülöttünk…
Az egyik Big Four tanácsadócég elemzése szerint a közösségi gazdaság óriási változtatásokat hozhat el a kereskedelmi ingatlanpiacon. A piacon jelenleg rendkívül fontos szerepet betöltő ingatlantanácsadók lehet, hogy kénytelenek lesznek átalakulni…
A tavalyi év vége előtt nem sokkal eladásra került a Bricostore korábbi áruháza Törökbálinton, melyet a magyar játékáruház-lánc, a Régió vásárolt meg. Az épület hasznos alapterülete hozzávetőleg 12 000 négyzetméter,…
Natura 2000 fogadó- és látogatóközpont is épül Őriszentpéteren abból a 734 millió forintos támogatásból, amelyet az Új Széchenyi Terv 2020 - Környezet és Energiahatékonysági Operatív Programjának keretében nyert el az…
Jó jel a hazai borpiac számára, hogy idén újból tartott sajtótájékoztatót Budapesten a világ legfontosabb borszakvásáraként ismert, németországi ProWein csapata. Ezek szerint ismét visszakerültünk a világ „borkeringésébe”. Nyilván az is…