Friss hírek

Archívum

Korábbi Bricostore áruházat adott el a Colliers

Korábbi Bricostore áruházat adott el a Colliers

Eseményfigyelő 1029

A tavalyi év vbricostore torokbalintége előtt nem sokkal eladásra került a Bricostore korábbi áruháza Törökbálinton, melyet a magyar játékáruház-lánc, a Régió vásárolt meg. Az épület hasznos alapterülete hozzávetőleg 12 000 négyzetméter, amit a Régió információink szerint raktározási célokra használ majd. A tranzakció során az eladót a Colliers International képviselte.

„Ez a tranzakció ismét egy jó példa arra, hogy a végfelhasználó saját céljára már egy meglévő épületet vásárol meg.” - mondta Tim Hulzebos, a Colliers Magyarország ügyvezető igazgatója. Az ilyen jellegű cégek inkább érdekeltek az említett ingatlantípus megvételében, mintsem, hogy saját fejlesztésben gondolkodjanak, ezzel időt, pénzt és energiát spórolhatnak meg, és mindeközben saját tevékenységükre koncentrálhatnak. Különösképpen igaz ez egy attraktív árazású ingatlan esetében, amely az újra előállítási költség nagyságrendileg 50-60 százalékáért vásárolható meg.” – egészítette ki Tim Hulzebos.

„Első sorban – a Magyarországra újonnan betelepülő, illetve bővülő – autóiparhoz kapcsolódó cégeknek értékesítünk hasonló ingatlanokat, azonban a budapesti régióban elhelyezkedő épületek esetében nagyobb számú és változatosabb tevékenységi körrel rendelkező vevői érdeklődésre lehet számítani.” – mondta Beck Tamás, a Colliers Magyarország ipari ingatlan üzletágának igazgatója.
„Egy másik kiváló példa erre a Samsung korábbi épülete Szigetszentmiklóson, amelyet a nyár folyamán adtunk el egy – az első európai üzemét nyitó – kínai, televízió-gyártó cégnek” – említi Beck Tamás, hozzátéve, hogy a Colliers jelenleg is számos hasonló ingatlant kínál eladásra Budapesten és vidéken egyaránt, komoly piaci érdeklődés mellett és jó eséllyel történő értékesítést feltételezve.

samsung

(Forrás: Colliers International, legifotok.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba