Idén a nőké a főszerep a májusi 17-i, Hungexpon rendezett targoncakupán. Bár a targoncavezetés hagyományosan férfiszakmának tűnhet, sokan nem tudják, hogy a nők is remekül helytállnak ebben a sok koncentrációt…
Fenyő Miklós, a Wellhello, az Irigy Hónaljmirigy, valamint a Csík Zenekar több neves művész közreműködésével nyitja meg a Siófoki nyári szezont május közepén. A négy napon át tartó eseményen minden…
Idén tizenharmadik alkalommal kerül megrendezésre a Születés Hete Fesztivál országos szakmai, kulturális és tájékoztató rendezvénysorozat. A szervezők április 1. ás augusztus 31. között várják az érdeklődőket. A programok jelentős része…
24 nap, 269 program, 17 magyarországi premier és több ősbemutató – telt házas előadások és koncertek, egy nagy sikerrel debütáló fesztiválmagazin, emlékezetes pillanatok. Vasárnap többek között Fesztiválzáró Promenáddal, majd rendhagyó…
A főváros önkormányzata kezdeményezést indított, melybe elsősorban a 6-15 éves gyerekeket szeretnék bevonni, céljuk pedig az, hogy felépítsék egész Budapestet a Minecraft nevű játék virtuális terében. Méghozzá 1:1 arányban, méretarányosan…
Az OzoneTv Egyenlítő című műsorának következő vendégei külföldi expedíciót is megjárt női tudósok lesznek. A zoológus és természetfilmes Garai Cintia, a különböző állatfajok kutatása mellett a természetfilmeken keresztül mutatja meg,…
A Pilisi Parkerdőben ünnepélyes keretek között nyitották meg a Pilis Ride erdei lovas úthálózat első szakaszát, így a gyalogos és kerékpáros túrázás mellett már lóháton is kényelmesen bejárhatók a Visegrádi-hegység…