2018. június 9-én ünnepeljük a Wellness Világnapját Magyarországon már negyedik alkalommal! Célunk, hogy felhívjuk mind ez emberek, mind pedig a vállalatok és szervezetek figyelmet arra, hogy minden év június második…
Idén immár nyolcadszor indult útjára a „Séta az életért”. A Magyarok Európában Egyesület és a Várva Várt Alapítvány szervezésében együtt meneteltek a különböző életvédő szervezetek a magzati élet és egyben…
Magyarországon első alkalommal, Budapesten rendezik meg az AccorHotels szállodaipari Hackathon versenyét. Az eseményen olyan közép-kelet európai start-upok, fiatal fejlesztők, designerek és szakértők vesznek részt, akik számára inspiráló a szállodaipari folyamatok…
Az Andrássy Élményközpontot befogadó helyszíne lesz a különböző tematikájú, 3-6 hónapig tartó kiállításoknak, melyek közül a japánból érkező Future Park az első – mondta el Illés Gabriella, az Élményközpontot életre…
Elektromos közösségi robogókat indít az E.ON, Budapesten 50 motor lesz kölcsönözhető a Bubihoz hasonló rendszerben. A kulcsnélküli közösségi elektromos robogómegosztó rendszer mobil alkalmazáson keresztül kezelhető. A felhasználó egy regisztrációt követően…
Az év első hónapjaiban számos sikeres kiállítást és rendezvényt bonyolított a Hungexpo Zrt., amely májustól új struktúrában működik. Magyarország legnagyobb és legrégebbi kiállítás szervezője és multifunkcionális professzionális rendezvényközpontja számára mindig…
A sokszínű Budapest egész évben kínál értékes programokat, a legdinamikusabb időszak mégis nyáron érzékelhető. A magyar fővárost méltán tartják számon olyan desztinációként, ahol a kultúrák találkoznak, ahol valódi élmények csalnak…