Friss hírek

Archívum

Tavaszköszöntő programok márciusban az Avalon Parkban!

Tavaszköszöntő programok márciusban az Avalon Parkban!

Eseményfigyelő 346

Zenés hétvégék, kulináris élmények, sportos programok várják a miskolctapolcai Avalon Park vendégeit az új évszak beköszöntével. A szórakozást élménydús hétvégi programok garantálják minden korosztály számára, így érdemes kicsiknek-nagyoknak egyaránt csemegézni a márciusi programok között!

Az Avalon Ristorante március 6-15-ig háromfogásos exkluzív menüvel várja az ínyenc vendégeket a Dining City Étterem Héten. A prémium fogások mellett elismert előadók színesítik a vendégek esti programját. Március 7-én Csordás Tibi a legkedveltebb Fiesta slágerekkel perdíti táncra az autentikus olasz étterem vendégeit. Március 13-án Pál Csaba „Elvis” érkezik Sándor Ferenc szaxofonos kíséretében, hogy közösen tegyék varázslatossá az estét. A zenés hétvégéknek ezzel koránt sincs vége, hisz március 14-én legendás Abba slágerekre bulizhatnak az étterem vendégei az Abba Sisters előadásában.

Avalontavasz1 2

Tavasszal a gasztronómia és a zene mellett a sport is jelentős szerepet játszik Avalóniában, hiszen az enyhülő idővel a családok újra a természetben keresnek aktív kikapcsolódási lehetőséget. Ezt szem előtt tartva március 21-22-én az Avalon Park aktív családi sporthétvégét szervez a Decathlon támogatásával. Lesz kosárlabdázás, floorballozás, családi vetélkedők és különböző sportos játékok is várják az Avalon Parkba látogatókat. Az Avalon Resort & SPA vendégei pedig 30 perces segway-ezést kapnak ajándékba.

Avalontavasz3 2

A téli zárvatartás után március 13-tól ismét az önfeledt játék élményével várja a Maya Játszópark a kisebbeket, akik ajándék Maya kulacsot kapnak már a belépéskor.

A programokról bővebben az avalonpark.hu weboldalon olvashatnak az érdeklődők.

Köszöntse a tavaszt családjával a természet ölelésében, az Avalon Parkban!

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.