Friss hírek

Archívum

Színháztól a gyerekhorgászatig, a Pesthidegkúti Művészeti Fesztiválon minden lesz

Színháztól a gyerekhorgászatig, a Pesthidegkúti Művészeti Fesztiválon minden lesz

Eseményfigyelő 269

Pesthidegkúti Művészeti Fesztivált augusztus 26. és 30. között rendezik meg a Klebelsberg Kultúrkúriában.

Az ötnapos programsorozat alatt lesznek színházi előadások, fotókiállítások, koncertszínház, játszóház és a gyerekeknek még horgászversenyt is szerveznek a 1950-ben Budapesthez csatolt Pesthidegkút község történelmi településmagjában, a második kerületben.

A fesztivál programja szerint augusztus 30-ig látogathatják majd meg Az év természetfotósa 2019 című fotókiállítás, augusztus 26-tól szeptember 13-ig pedig a Barangolások a Kárpát-medencében címmel Thaler Tamás fotókiállítása lesz látható - olvasható a Kultúrkúria honlapján.

A kezdőnapon, augusztus 26-án a Grazioso Kamaraegyüttes és Csordás Klára lép fel Hálaadó koncert a járvány utáni újrakezdésért címmel. De ugyanezen a napon látható lesz még a marosvásárhelyi Spectrum Színház előadása is, Zsiga és a nők címmel, amely Móricz Zsigmond naplói és meséi alapján készült.

Augusztus 27-én szintén színházi produkció lesz műsoron: Dés László-Geszti Péter-Grecsó Krisztián művéből A Pál utcaiak címmel készült előadást helyi gimnazisták fellépésével és Szalai Kriszta színművész rendezésében láthatják.

Augusztus 28-án két produkcióra is jegyet válrhatnak majd: az egyik egy érzékenyítő koncertszínház Legyek a lábnyom! címmel, amit Szabó Balázs zenéjével adnak elő, a másik pedig Gyökereink-virágaink - Versek, dalok Trianon emlékezetére címet kapta és a Kaláka együttes, valamint Oberfrank Pál és Tarpai Viktória színművész közös előadása.

pest

Augusztus 29-én, szombaton a gyerekek számára horgászversenyt szerveznek majd, és megnyílik a Mesekert, ahol játszóházak, próbatételek, valamint feladványok várják a gyerekeket. De láthatnak családbarát produkciót Vajdaságból, a Felvidékről és Erdélyből is. Fellép többek között az Eszter-lánc mesezenekar és a Kócos Artista Társulat, továbbá solymászbemutatót is tartanak szombaton.

Este a Társasjáték New Yorkban című darab látható a kecskeméti Katona József Színház előadásában. Az előadás után a Csillagok titkai címmel szerveznek programot.

A zárónapon, augusztus 30-án, Játsszunk együtt! címmel Halász Judit ad koncertet, majd Az okos lány című darabot adja elő a Ládafia Bábszínház. Napközben pedig bűvész műsor, bábszínház és gólyalábasok is szórakoztatják az érdeklődőket. A fesztivált és a vasárnap estét egy jótékonysági koncertet zárja Presser Gábor és barátai fellépésével,Vigyázzunk Budára! címmel.

(Forrás: travelo.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.