Friss hírek

Archívum

Örülhetnek a magyar lovassport szerelmesei: fogathajtó versenyt rendeznek Mezőhegyesen

Örülhetnek a magyar lovassport szerelmesei: fogathajtó versenyt rendeznek Mezőhegyesen

Eseményfigyelő 275

Július 1-5. között rendezik meg idén a szezon első, 3 számos nemzeti fogathajtó versenyét, amin lesz többek között maratonhajtás is. Az izgalmas versenyprogram mellett gasztro- és kézműves vásárral is készülnek a szervezők.

Hagyományainkban, mélyen gyökerező lovaskultúránkban világszerte igazi lovasnemzetként, a modern lovaskultúra egyik megteremtőjeként ismerik el Magyarországot. A járványhelyzet miatt azonabn az elmúlt hónapokban háttérbe szorultak a különböző lovas rendezvények. A járvány lassulásával - összhangban a kormányzati intézkedésekkel - újra lehetőség van ezek megszervezésére. Olyannyira, hogy

2020. július 1-5. között rendezik meg idén a szezon első, 3 számos nemzeti fogathajtó versenyét

a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. és a Mezőhegyesi Ménes Közhasznú Sportegyesület közös szervezésében. Az indulók CAN-A, CAN-B és ifjúsági kategóriákban mérkőznek majd meg. A rendezvény szakmai kör számára nyitott, szombaton pedig, a maratonhajtás napján mindenkit várnak gasztro- és kézműves vásárral, izgalmas versenyprogrammal.

Íme a részletes program

  • 2020. július 1., szerda - 13:00: Első Állatorvosi szemle, majd Technikai értekezlet – szakmai közönség számára nyitott
  • 2020. július 2., csütörtök - 13:00: Díjhajtás – szakmai közönség számára nyitott
  • 2020. július 3., péntek - 9:00: Díjhajtás – szakmai közönség számára nyitott
  • 2020. július 4., szombat - 9:00: Maratonhajtás – nézők, látogatók számára nyitott
  • 2020. július 5., vasárnap - 9:00: Akadályhajtás – szakmai közönség számára nyitott

Fontos! A versenyzőkre és nézőkre is érvényes a koronavírus terjedését megelőző higiéniai előírások szigorú betartása. A szervező fenntartja a megelőzéssel kapcsolatos aktuális kormányzati határozatok függvényében való eljárás jogát, emellett az időpont és a programváltoztatás jogát is.

TOVÁBBI RÉSZLETEK A RENDEZVÉNY HIVATALOS FACEBOOK-OLDALÁN!

(Forrás: hellovidek.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó