Friss hírek

Archívum

Magyarország 2021-ben is házigazdája lesz az MTV EMA show-nak

Magyarország 2021-ben is házigazdája lesz az MTV EMA show-nak

Eseményfigyelő 187

Egészen mostanáig egyszer sem adott otthont a régió ennek a világhírű eseménynek, most azonban hazánk két egymást követő évben, 2020-ban és 2021-ben is magára vonhatja a zenei világ és a rajongók figyelmét.

Remélhetőleg jövőre már nem csak virtuálisan. Idén a járványhelyzet miatt rendhagyó showműsorral jelentkezett Budapestről és Londonból az MTV EMA november 8-án. Az adás során a nézők Magyarország ikonikus helyszíneit is láthatták világszerte, ahol Palvin Barbara vezetésével egy virtuális turnén vehettek részt, továbbá a kulisszák mögé is betekinthetnek. A show-nak Budapest mellett Veszprém és Esztergom is szereplője volt, ami páratlan turisztikai reklámot és hírnevet jelent Magyarországnak. A műsorban David Guetta egy különleges zenei produkcióval is készült a Széchenyi Gyógyfürdő medencéjében kialakított színpadon.

A tegnapi zenei díjátadón hivatalosan bejelentették, hogy az MTV EMA házigazdája 2021-ben ismét Budapest lesz. A jövő évi show már élőben, Magyarországról jelentkezik majd, így világsztárok, influenszerek kíséretében kerülhet hazánk a zenei világ középpontjába.

„Az idei virtuális show után jövőre Magyarország hagyományos keretek között adhat otthont az eseménynek, ismét magára vonva akár egymilliárd ember figyelmét. Egyedülálló alkalom ez Magyarország és Budapest számára, hiszen ezek a nemzetközi rendezvények nagymértékben hozzájárulnak a pozitív országkép kialakításához, a nemzeti identitás erősítéséhez is. Emellett turisztikai szempontból is komoly potenciállal rendelkeznek” – kommentálta a tegnapi bejelentést Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

„A jelen helyzetben a magyar turizmus megsegítése, a jövőre nézve pedig a teljes turizmus újbóli fellendítése a célunk. Minden olyan rendezvényt, programot támogatunk, amely segít Magyarország népszerűsítésében, a magyar emberek munkahelyének a megőrzésében. Az esemény lebonyolítására nyújtott támogatás teljes egészében a hazai vállalkozásokhoz kerül majd, amely komoly segítséget jelent a turisztikai és szórakoztatóiparban dolgozók számára is” – hangsúlyozta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba