Friss hírek

Archívum

Kinyílnak a palkonyai pincék ajtajai a hétvégén

Kinyílnak a palkonyai pincék ajtajai a hétvégén

Eseményfigyelő 96

2020. szeptember 12-én rendezik meg Palkonyán, az idén a sajtra és szőlőre fókuszáló Szüreti Nyitott Pincék gasztro-rendezvényt.

Palkonya, a villányi borvidék gyöngyszem falucskája nem csak természeti adottságaival vonzza mágnesként a látogatókat, hanem a gasztronómiai élvezetek miatt is kedvelt úticél.

Palkonya jelszava a lassulás, hiszen a villányi dombok között végre kiszakadhatunk a mindennapok rohanásából, és a kedvenc borunkat ízlelgetve, és a naplementében gyönyörködve köszönthetjük az őszt.

A gyerekeknek is emlékezetes kirándulást tartogatnak Palkonya szőlődombjai, hiszen míg a felnőttek a nyitott pincék között barangolnak, addig a kicsiket kézműves programok várják, hogy az egész családnak teljes legyen a kikapcsolódás.

Szeptember 12-én, a Palkonyai Nyitott Pincék rendezvényen, nem csak a hegy levét, hanem a termelői piac különféle ínyencségeit is kóstolhatjuk. Idén a borok mellett nagy hangsúlyt kapnak a sajtok is, éppen ezért számtalan sajtmester is részt vesz a palkonyai eseményen.

A rendezvény nem maradhat programok nélkül: lesz traktoros felvonulás (15 óra), ahol frissen szedett szőlőt kínálnak a szervezők, koncertek (16 óra: Bohemias Brass Band, 17 óra: Mr. Smood and The Harp), borkóstolás, retro diszkó és fényfestés.

A résztvevő pincéket 9-től 20 óráig látogathatják majd a vendégek. Az esemény helyszínein 500 fő alatt fogadnak majd vendéget, de minden egyes helyszín önállóan felel az előírások betartásáért.

(Forrás: csodalatosmagyarország.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba