Friss hírek

Archívum

Kihirdették a CheckINN 2020 Turisztikai Innovációs Verseny győzteseit

Kihirdették a CheckINN 2020 Turisztikai Innovációs Verseny győzteseit

Eseményfigyelő 173

A fél éven át tartó ötletverseny győztesei közönség nélkül, de kamerák előtt vehették át az első helyezésért járó díjaikat, egy COVID-biztos forgatás során. A versenyről, illetve a díjazottakról részletesen beszámoltunk a FEB1 Backstage online eseményünkön.

Január közepén zárult a második CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny, amelyet 2020 szeptemberében hirdetett meg a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány.

A CheckINN Magyarország első olyan innovációs versenye, amely kifejezetten a turisztikai ötletekre fókuszál.

A versenyen egyetemisták indulhatnak 3 fős csapatokat alkotva a különböző innovációs ötleteikkel, ahol két fordulón keresztül mérettetik meg magukat. Munkájukat neves szakemberekből álló zsűri értékeli, akik több évtizedes tapasztalattal rendelkeznek a turizmus területén.

A 2019. évi pilot projekt után a szervezők a korábbi tapasztalatokra alapozva igazítottak a verseny szabályzatán, annak érdekében, hogy az még inkább elnyerje a hallgatók tetszését, és minél többen indulhassanak a versenyen.

„Jó ötletnek bizonyult a kategóriák számának bővítése, hiszen a mostani versenyben életképes, a gyakorlatban is megvalósítható és jól hasznosítható ötletek érkeztek" – mondta Princzinger Péter, a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány elnöke.

Somlyai Zoltán, az MTSZA kurátora, és egyben a verseny szakmai mentora szerint „a verseny egyik célja, hogy a hallgatók kezdjenek el azon gondolkodni, hogyan lehetne az adott területet, amelyre később belépnek, hatékonyabban üzemeltetni, illetve megújítani."

A verseny rendkívüli népszerűséget ért el, már rögtön a második évben. „A fél éven át tartó megmérettetésre több mint 70 csapat adta be a jelentkezését – ez 210 hallgató jelent. Az ország minden részéről, összesen 12 egyetemről jelentkeztek csapatok – emlékeztetett Ilyés Noémi, a CheckINN projekt menedzsere.

A verseny létjogosultságát mi sem bizonyítja jobban, hogy a nagy találmányokat általában valamilyen olyan krízishelyzet szülte, amely azonnali megújulásra késztetett.

A második fordulóba 30 csapat jutott tovább, amelyekre az ötletük részletes kidolgozása várt. A benyújtott innovációs stratégiák alapján a szakértő zsűri 4 győztes csapatot hirdetett, ők 3-3 millió forintos díjazásban részesültek.

kitu

Íme kategóriánként a győztesek és projektjeik.

Aktív turizmus kategória – megosztott első hely

Az aktív turizmus kategóriában megosztott első hely került kihirdetésre a Budapesti Corvinus Egyetem Vízi Mozi és az ELTE-ről érkezett Már Minálunk csapatok esetében.

A Vízi Mozi csapata (Horváth Regina, Klisóczki Fanni, Nagy Simon) a Városligeti Csónakázótónak talált új funkciót, amely egy moziélménnyel egybekötött kulturális program lehetne, kihasználva a zárás utáni „üresjáratot".

A Már Minálunk csapata (Posta Donát, Gyimesi Soma, Koór Levente) összeszokott versenyzői csapat, amelynek tagjai kifejezetten üdvözölték, hogy a turizmus területén is kipróbálhatják magukat. Projektjük keretében egy olyan platformot hoznánk létre, amely innovatív módon igyekszik összekötni adott, helyi, főleg kézműves és autentikus programok szervezőit és résztvevőit.

Szállodaipar-vendéglátás kategória

A MultiKulti (Kucsera Melitta, Fábián Nikolett, Nguyen Dóra) csapata a Budapesti Corvinus Egyetemről érkezett, és projektjük egy digitális IT innováció, amely egy webalkalmazást rejt magában. Céljuk, hogy csökkenjen Budapest külföldi turistáktól való függősége, és többen válasszák Budapestet, mint hazai turisztikai célpontot. Felkészítő tanáruk Pinke-Sziva Ivett volt.

Gyógy- és wellnessfürdő kategória

A RoomSpa (Kiss Dorottya Tünde, Zsámboki Nikolett, Fülöp Réka) csapata szintén a Budapesti Corvinus Egyetemről érkezett. Innovációjukkal olyan szállodákat céloznánk meg, amelyek wellnessrészlege telített, vagy olyan szállásokat, amelyek nem rendelkeznek ilyennek. Ötletük alapján a vendégek egy wellness és SPA "menüből" válogathatnának, minimális tárgyi befektetés segítségével. Felkészítő tanáruk Szabóné Pintér Lívia volt.

A versenyről készült összefoglaló videóit az alábbi linken tekinthetik meg:

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.