Friss hírek

Archívum

Kenguruk születtek a Nyíregyházi Állatparkban

Kenguruk születtek a Nyíregyházi Állatparkban

Eseményfigyelő 837

Vörös óriás és Bennett-kenguruk születtek a Nyíregyházi Állatparkban, néhány kölyök kengurut már láthatnak a kifutókban a látogatók.

Az MTI híre szerint az országban csak itt látható vörös óriáskenguruk jól érzi magukat a parkban, állományuk évről évre gyarapszik, az elmúlt időszakban pedig mindhárom ivarérett nősténynek született utóda.

Elmondta, a kölykök fejletlenül jönnek a világra, születésükről jó ideig az állatpark szakemberei sem tudtak. Születésük után a csupasz és vak, mindössze 0,75 grammos állatoknak csupán annyi ereje van, hogy bemásszanak anyjuk erszényébe, ahol a mellbimbóra tapadnak és hetven napig el sem eresztik. A biztonságot nyújtó erszényben kezdenek fejlődni és körülbelül százötven naposan dugják ki először fejüket, ekkor már sokkal jobban hasonlítanak a felnőtt egyedekre.

kengu2

Emiatt a maguk a gondozók sem tudják még, pontosan hány utód születhetett. A kölykök növekedésük alatt egyre több időt töltenek az erszényen kívül, 240 naposan pedig végleg elhagyják azt, de még körülbelül három-négy hónapig visszajárnak az anyatejért. A kölykök most körülbelül öt-hat hónaposak lehetnek, a szerencsésebb látogatók már meg is pillanthatják őket.

A vörös óriáskenguru kölykök már most akkorák, mint a szomszédságukban élő Bennett-fajta kifejlett és ivarérett egyedei. Révészné Petró Zsuzsanna hozzátette: a Bennett-kenguruknál tíz ivarérett nősténynek lehetnek utódai, pontos számukat csak három-négy hét múlva lehet majd megállapítani.

A vörös óriáskenguru a világ legnagyobb ma élő erszényes állata, tudományos neve vörös nagylábút jelent, mivel tekintélyes, hosszú hátsó láb jellemzi. Míg a nőstény mindössze 40 kilogrammos, a hím akár 90 kilogramm testtömegű is lehet, magassága elérheti a 170-180 centimétert. Tápláléka általában igen alacsony tápértékű fűfélékből áll, de cserjék leveleit is szívesen fogyasztja. Ausztrália ikonikus állata belső, vízben szegény területeken, akár száz egyedből álló csoportokban is élhet, és képes akár óránkénti 50 kilométeres sebességgel ugrálni.

(Forrás: index.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.