Friss hírek

Archívum

Karneváli szezon világszerte: törölve

Karneváli szezon világszerte: törölve

Eseményfigyelő 121

Két éve még hatalmas tömeg hömpölygött ilyenkor Velence utcáin. Ma azonban kihalt minden.

Tavaly, közvetlenül a koronavírusjárvány világjárvánnyá nyilvánítása előtt az olasz hatóságok törölték a rendezvényeket, hiszen akkortájt regisztrálták Lombardiában az első fertőzéses esetet, február 21-én pedig Veneto régióban az első halálesetet.

Velence idén a következőképpen fest: kihalt utcák, életnek semmi jele. Az idei karnevált ugyan teljesen nem törölték, de virtuális korlátok közé szorították.

Hasonló sorsra jutott idén a kölni karnevál, Európa egyik legnagyobb hagyományőrző ünnepélye, amelyet teljesen töröltek.

A tengerentúlon, a New Orleans-i utcabál, a Mardi Gras is elmaradt. Novemberben, amikor kiderült, hogy a nagy felvonulások semmiképpen nem lesznek megtartva, a szervezők arra kérték az embereket, hogy díszítsék fel az utcákat, ahol élnek, hogy legalább a környezet színei emlékeztessenek arra a jókedv és önfeledt szórakozásra, ami a karneválra normál esetben jellemző.

(Forrás: turizmusonline.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.