Friss hírek

Archívum

Idén is vándortáborba várják a bringásokat a Bükkben

Idén is vándortáborba várják a bringásokat a Bükkben

Eseményfigyelő 286

Egyre több kerékpáros turista fedezi fel a Bükk-hegység értékeit. Ennek további ösztönzésére a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a nemzeti park területén idén is kerékpáros programokkal és új szolgáltatásokkal várja az érdeklődő bringásokat.

A Bükkben jelenleg 390 kilométer hosszú jelzett kerékpáros – főleg erdei – úton próbálhatják ki magukat a kerekező turisták – mondta szerkesztőségünknek Nagy Júlia, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság ökoturisztikai osztályvezetője. Ez a jelentős hosszúságú útvonal lehetővé teszi, hogy az bringások sportolhassanak, hódolhassanak a szenvedélyüknek, ugyanakkor jobban bejárhassák és megismerhessék a nemzeti park változatos természeti értékeit. Hogy ezt megvalósíthassák, már egyre több helyszínen vehetik igénybe az igazgatóság szolgáltatásait.

Így a szilvásváradi Szalajka-völgyben, a felsőtárkányi látogatóközpontban és Bükkszentkereszten, a Geopark Panzióban is kölcsönözhetnek kerékpárokat az érdeklődők. Az elektromos bringázókra (E-bike) is gondolnak, a Répáshuta fölött levő Borostyán Panzióban töltési lehetőséget is biztosítanak a számukra.

brin1Ilyen vadregényes tájban gyönyörködhetnek a Bükkben kerékpározók

Emellett az igazgatóság a Magyar Természetjáró Szövetséggel együttműködve a Felsőtárkányban, Szilvásváradon, Lillafüreden, Ipolytarnócon, Bükkszentkereszten és Répáshután lévő ingatlanjainál kerékpárszerviz-segélypontot alakított ki. Ezeket pumpával és alapszerszámkészlettel láttak el, hogy az arra járó kerékpárosok szükség esetén műszaki segítséget találjanak.

Az idei nyáron a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) a tavalyi első sikeres bükki bringás vándor után, újból megszervezi a bükki tábort. Ehhez a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság különböző programokkal kapcsolódik.

A tervek szerint a természetvédelmi őrök és a környezeti nevelők a helyszíneken tartanak majd előadásokat a Bükk-fennsíkon át kerekezőknek.

A táborozók az egyhetes túra során 150 kilométer hosszú távot tesznek meg környezetbarát járművükkel, Bükkszentkeresztről indulva Répáshuta és Bánkút érintésével, Gömörszőlősre, majd onnan Aggteleken át Szögligetig.

brinElőkerülnek a bringák a táborokhoz

A MAKETUSZ a bicajosok vándortáborát elhozza Ipolytarnócra is, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által működtetett ősmaradványokhoz. Terveik szerint az egy hetes turnusokban több száz gyermeket várnak az ország különböző részeiből, akiknek helyszíni terepi bemutatót és szálláshelyeket is biztosít a nemzeti park igazgatósága.

Lassan két évtizede már, hogy az igazgatóság megjelentette az első bükki kerékpáros térképet, amelyet a turisták kedvezően fogadtak és használják. A szakemberek azt tervezik, hogy felfrissítik és újabb, naprakész információkkal jelentetik meg ezt a térképet. A kerékpáros útvonalakat pedig a GUIDE@HAND Bükki Nemzeti Park Igazgatóság mobil alkalmazásában is elérhetővé tennék a jövőben.

Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik