Friss hírek

Archívum

Felpörög a nemzetközi filmfesztiválszezon – sajátos megoldásokkal

Felpörög a nemzetközi filmfesztiválszezon – sajátos megoldásokkal

Eseményfigyelő 201

Szigorú egészségügyi szabályok betartásával és a programok szűkítésével ugyan, de hagyományos fesztivált terveznek Szarajevótól Berlinig.

Az első nagy nemzetközi filmfesztivál Európában a boszniai Szarajevói Filmfesztivál lesz, amelyet augusztus 14-21. között tartanak meg. A fesztivál szervezői július végén hirdetnek programot, de azt már bejelentették, hogy Michel Hazanavicius (A némafilmes) lesz a nemzetközi zsűri elnöke.

Augusztus 18-31. között a Hongkongi Filmfesztivált is megtartják. A rendezvényt márciusról halasztották augusztusra, és egyelőre úgy tűnik, a tervek szerint megrendezhetik, mivel a mozik már május eleje óta nyitva tartanak Hongkongban. A fesztivált elsősorban a helyi közönségnek szánják, jelentős nemzetközi delegációval nem számolnak, ami megkönnyíti a szervezést.

A Velencei Filmfesztivál szervezői kedden jelentették be, hogy a szeptember 2. és 12. között zajló filmmustrán a szokásosnál kevesebb, 50-55 produkciót vetítenek, és a versenyprogramok is szűkebbek lesznek. Ugyanakkor nagy nemzetközi érdeklődéssel számolnak, rendezőket és színészeket is várnak a Lidóra.

Az amerikai díjszezon egyik fontos állomása, a Telluride-i Filmfesztivál szeptember 3-án, a tervezettnél egy nappal korábban megnyílik, és szeptember 7-ig tartanak a vetítései. A szervezők egy vetítőteremmel többet biztosítanak, hogy be tudják tartani a távolságtartási szabályokat.

A Torontói Filmfesztivált, a legnagyobb észak-amerikai filmmustrát szeptember 10. és 19. között rendezik meg. A koronavírus-járvány elleni védekezés miatt a szokványos programot a hagyományos vetítések mellett autósmozis bemutatókkal, és számos online eseménnyel tűzdelték meg. A vörös szőnyeges bevonulások, sajtóértekezletek és szakmai beszélgetések is a virtuális térbe költöznek. A programot mintegy 50 új film bemutatására szűkítették, a filmeket az első öt napban lehet megtekinteni. A szervezők nem várnak külföldi látogatókat nagyobb számban.

A San Sebastián-i Filmfesztivál szeptember 18-án Woody Allen új filmjével, a Rifkin's Festival című vígjátékkal nyílik meg. A spanyol filmmustrán számos olyan produkciót vetítenek, amely eredetileg a Cannes-i Filmfesztiválon szerepelt volna. Ilyen bemutató lesz Thomas Vintenberg Another Round és Francois Ozon Summer of 85 című alkotása is. A szervezők 30 százalékkal kevesebb filmet válogattak a programba, mert a mozikban csak kisebb nézőszámmal lehetnek vetítések. A járvány miatti elővigyázatosság átformálta az idei mustrát, sok online eseményt is terveznek a megszokottól eltérően.

A Zürichi Filmfesztivál az első nagy kulturális esemény lesz Svájcban a koronavírus-járvány miatti korlátozások feloldása után. A fesztivál szeptember 24-től október 4-ig tart, és főleg európai sztárokat várnak rá. A fesztiválra csak online lehet jegyet váltani, ami az esetleges fertőzések követésében is segíthet.

A megszokottnál jóval kevesebb vetítést terveznek az október 7-18. közötti Londoni Filmfesztiválon. Mintegy 50 filmet mutatnak be virtuális premierekkel. A fesztivál programjából 12 vetítést az ország mozijaiban is megszerveznek. A programot szeptember 8-án jelentik be. Azt már közölték, hogy a hagyományos zsűri által odaítélt díjak helyét idén a közönség díjai veszik át.

A dél-koreai Puszani Filmfesztivál, az egyik legnagyobb ázsiai filmmustra október 7-16. között zajlik majd, a Tokiói Nemzetközi Filmfesztivált pedig október 31. és november 9. között rendezik meg.

November végén az amszterdami Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál is megnyílik, bár a megszokottnál karcsúbb kivitelben. A szervezők a versenyprogramhoz nem nyúltak, de a szokásos 300 produkció helyett kétszázat vetítenek. Számos online programot is szerveznek, és a helyi közönség számára online vetítések is lesznek.

A Karlovy Vary-i Filmfesztivál szervezői a szokásos fesztivál helyett novemberre egy négynapos rendezvényt hirdettek meg. A november 18-21-ig tartó mustrán 30 filmet vetítenek és más filmes eseményeket is ígértek. Az idén elmaradt 55. fesztivált jövő júliusra halasztották. A novemberi mustra erre utalva az 54 és fél címet kapta.

Télen a Sundance Filmfesztivál (január 21-31.), a Göteborgi Filmfesztivál (január 29-február 8.) és a Berlinale (február 11-21.) is közönség előtt zajlik majd.

(Forrás: infostart.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Különleges autócsodák költöznek az MVM Dome-ba
Különleges autócsodák költöznek az MVM Dome-ba
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
MICE Business Day, 2026. október 20.
MICE Business Day, 2026. október 20.
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
Fő a kávé - kávékiállítás
Fő a kávé - kávékiállítás
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.