Friss hírek

Archívum

Az idén nem adják ki a Prima Primissima díjakat, alternatív elismerés lesz

Az idén nem adják ki a Prima Primissima díjakat, alternatív elismerés lesz

Eseményfigyelő 155

Csaknem hatszáz jelölés érkezett, de a koronavírus-járvány miatt idén nem osztják ki a díjakat, hanem tíz, a pandémia miatt hátrányos helyzetbe került szervezetet díjaznak.

A Prima Primissima Alapítvány 2020 nyarán felkérte a kuratóriumi tagokat, a szakmai testületek tagjait, az elmúlt évek Prima- és Prima Primissima-díjazottjait, a támogatókat és társalapítókat, a VOSZ megyei elnökeit, illetve a kategóriák érdekvédelmi, szakmai és civil szervezeteit, hogy küldjék meg szakmai ajánlásaikat. Mint az alapítvány közleményéből kiderül, az idén is csaknem hatszáz jelölés érkezett az elismerésre.

A díjátadót hagyományosan minden év decemberének első péntekén rendezik meg a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében, de a koronavírus-járvány miatt az idei esemény elmarad, a hatályos kormányrendelettel összhangban és a társadalmi felelősségvállalás jegyében nem szervezik meg a rendezvényt. A díjakat sem ítélik oda, az idén beérkezett jelöléseket 2021-ben fogják figyelembe venni.

A Prima Primissima Alapítvány ennek ellenére segíteni kívánja a magyar kulturális életet, ezért egy alternatív elismerési rendszert alakított ki: tíz szervezetet ismernek el, amely valamilyen hátrányos helyzetbe került a világjárvány miatt.

Az elismerést olyan szervezetek kaphatják meg, amelyek a ”kulturális-, művészeti- és tudományfejlődés” kategóriáinak megfeleltethetők, illetve lehet bármilyen „iskola, műhely, közösség”. Fontos kritérium, hogy érvényesüljön a „legjobb a legjobbak közt” alappillér, hogy összhangban legyen a Prima Primissima céljaival, valamint, hogy a pandémia miatt a jelölt szervezet valamilyen módon hátrányos helyzetbe került. A szervezeteket nem sorolják kategóriákba.

Az új szempontrendszer alapján ismételten felkérték a jelölésre jogosultakat, hogy küldjék el javaslataikat. A beérkezett jelöléseket decemberben bírálja el az alapítvány kuratóriuma, és az elismeréseket még lehetőség szerint a 2020-as évben ki is fizetik. Minden díjazott 15 millió forintot kap, a legszűkebb körű vagy online átadás módjáról még egyeztetések folynak.

(Forrás: infostart.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.