Friss hírek

Archívum

A mozi visszatérésére számít a Berlinale volt vezetője

A mozi visszatérésére számít a Berlinale volt vezetője

Eseményfigyelő 161

A koronavírus-világjárvány nem törli el a föld színéről a filmszínházakat, az emberek a válság után ismét járnak majd moziba a legnagyobb filmes közönségfesztivál, a Berlinale volt igazgatója szerint.

Dieter Kosslick a fesztiváligazgatóként 19 évig végzett munkájáról és a filmipar jövőjéről írt könyvének megjelenése alkalmából adott keddi nyilatkozatában kiemelte, hogy a járvány révén sokan észrevesznek dolgokat, amelyekről korábban megfeledkeznek.

Vannak, akik a konyhaművészet szépségeit fedezik fel újra, mások a kulturális intézményrendszer fontosságára döbbennek rá.

Soha nem zengtek még olyan sok dicshimnuszt a kultúráról, mint amióta a járvány miatt bezártak a mozik, a színházak, a koncerttermek, a múzeumok, a könyvtárak és a kultúra közvetítését szolgáló intézményhálózat többi tagja.

Erre a széles körben mutatkozó vágyakozásra alapozva "nagyon határozott meggyőződésem, hogy a mozi visszatér, de másmilyen lesz" - mondta Dieter Kosslick. Változást hoz mindenekelőtt a streamingszolgáltatók előretörése, és mint az egész világ, a filmipar is az ökológiai alapú átalakítás feladata előtt áll. Az Európai Unió kitűzte 2050-re a karbonsemlegesség - nettó zéró szén-dioxid-kibocsátás - célját, és ez a művészetek területén is változtatásokat igényel. A szövetségi filmtámogatási alap (Filmförderungsanstalt - FFA) már össze is állított egy kézikönyvet a mozik átalakításáról, amelyben az épületek szigetelésétől a szellőztetésen át a büfé kínálatáig sok mindent lehet tanulni arról, hogy miként lehet klímabarát egy filmszínház - fejtette ki Dieter Kosslick.

A 72 éves német filmes szakember 2001-től 2019-ig volt a Berlinale igazgatója. Vezetésével a fesztivál megszilárdította helyét a filmművészet legfontosabb nemzetközi rendezvényei között, és munkájával hozzájárult, hogy Berlin az európai kultúra egyik globális kisugárzású központja lett. A Berlinale így a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb az A-kategóriás filmfesztiválok sorában. Éves költségvetése nagyjából 25 millió euró (8 milliárd forint), fő finanszírozója a német szövetségi kormány. A szemle a magyar filmművészet számára is fontos bemutatkozási fórum, fődíját, az Arany Medvét 2017-ben Enyedi Ildikó nyerte el Testről és lélekről című alkotásával.

A fesztivált az idén a koronavírus-járvány miatt átszervezik. Elsőként, március 1-jétől 5-ig online formátumban megtartják a szakmai programokat, a Berlinale filmipari vásárát (European Film Market - EFM), koprodukciós vásárát (Berlinale Co-Production Market), produkciós vásárát (World Cinema Fund) és a feltörekvő tehetségek bemutatkozására szervezett fórumát (Berlinale Talents). Az ideiglenes szerkezet második eleme maga a filmfesztivál, sztárok felvonulásával, vetítések százaival, megnyitóünnepséggel és díjátadógálákkal, amelyeket mind júniusban tartanak meg, filmszínházakban és kertmozikban. A nagyjátékfilmes mezőny nemzetközi zsűrijét korábbi fődíjasokból állítják össze, a testületbe Enyedi Ildikót is meghívták.

(Forrás: origo.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Különleges autócsodák költöznek az MVM Dome-ba
Különleges autócsodák költöznek az MVM Dome-ba
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
MICE Business Day, 2026. október 20.
MICE Business Day, 2026. október 20.
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
Fő a kávé - kávékiállítás
Fő a kávé - kávékiállítás
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.