Friss hírek

Archívum

A Mátrában ismét muzsikál az erdő júliusban

A Mátrában ismét muzsikál az erdő júliusban

Eseményfigyelő 250

Klasszikus és népzenei koncertekkel, szakvezetéses erdei sétákkal és sportprogramokkal is várja az érdeklődőket július 4. és 12. között a Muzsikál az erdő – Mátrai Művészeti Napok rendezvénysorozata.

A szervező Muzsikál az Erdő Alapítvány tájékoztatása szerint a programokat a Mátra erdőségeiben tarják, július 4-én Gyöngyöspatán, másnap Kékestetőn, majd a következő napokon Abasáron, Szurdokpüspökiben, Mátrakeresztesen, Taron, Gyöngyöstarjánban, Füleken és Eresztvényben.A programkínálatban klasszikus- és népzenei koncertek, szakvezetéses erdei séták, ismeretterjesztő előadások, kiállítások, erdei sportrendezvények, helyi ételeket kínáló falusi vendéglátás, gyermekprogramok, fenntartható gazdálkodási bemutató, valamint a helyi termékek, helyi értékek bemutatása is szerepel. A rendezvénysorozat fontos eleme a koncerteket követő kötetlen beszélgetés.

Gyöngyöspatán mások mellett Szalóki Ági és zenekara, az Egri Szimfonikus Zenekar és a Muzsikás Együttes, Kékestetőn a Talamba ütőegyüttes, a Duna Művészegyüttes, a Corpus Harsona Quartett és Szokolay Dongó Balázs, Abasáron az Alföld Quartett, Horgas Eszter fuvolaművész és a Dobroda Zenekar, Szurdokpüspökiben a Zenthe Ferenc Színház, valamint Pál István Szalonna és bandája lép fel.

Mátrakeresztesen a Palota Rézfúvós Quintett, Csík János és a Mezzo, a Zoord és a Fonó Zenekar, Taron a Monarchia Szimfonikus Zenekar és a Misztrál Együttes ad koncertet. Füleken Demeniv Mihály és Tálas Áron, a File Banda, a Foncsik Énekegyüttes, a Jánosík Gyermek Néptáncegyüttes és a Cimbaliband lép színpadra, az utolsó nap Palya Bea és Szokolay Dongó Balázs mellett a Dűvő Zenekart is hallhatja a közönség.

A programok helyszínei:

  • Július 4. (szombat) – Gyöngyöspata – Nagyparlag, Nyitórendezvény
  • Július 5. (vasárnap) – Gyöngyös – Kékestető
  • Július 6. (hétfő) – Abasár (Szent Anna Kápolna erdei pihenőhely)
  • Július 7. (kedd) – Szurdokpüspöki (Pincesor, a Diós patak völgye)
  • Július 8. (szerda) – Pásztó – Mátrakeresztes
  • Július 9. (csütörtök) –Tar – Fenyvespuszta
  • Július 10. (péntek) – Gyöngyöstarján – Fajzatpuszta
  • Július 11. (szombat) – Fülek – Fil'akovo, Felvidék (Kastélypark)
  • Július 12. (vasárnap) – Salgótarján – Eresztvény, Zárórendezvény
  • (Novohrad - Nógrád Geopark Eresztvényi Látogatóközpont)

A Muzsikál az erdő a határon túlra is ellátogat, júliusban a felvidéki Fülekre, a Gyula térségében szerveződő szeptemberi programmal pedig a Partiumba. A rendezvény célja az erdő, a zene, a művészetek erejével az embereket a környezettudatos, fenntartható életvitel irányába mozdítani.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Állófogadás-tervezés: a hat hiba, amin a legtöbb céges rendezvény elcsúszik
Állófogadás-tervezés: a hat hiba, amin a legtöbb céges rendezvény elcsúszik
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár
Environtec powered by ÖKOINDUSTRIA, 2026. október 7-9.
Environtec powered by ÖKOINDUSTRIA, 2026. október 7-9.
PontyShow, 2026. november 6–8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference
Sustainable World, 2026. szeptember 8.
Sustainable World, 2026. szeptember 8.
Boost Your Business, 2026. szeptember 9.
Boost Your Business, 2026. szeptember 9.
Így lett sláger a remegő palacsinta
Így lett sláger a remegő palacsinta