Friss hírek

Archívum

A legjobb magyar sajtok már a világ élvonalában is megállják a helyüket

A legjobb magyar sajtok már a világ élvonalában is megállják a helyüket

Eseményfigyelő 176

Etyeken rendezték meg a VIII. Sajtmustrát, 6 termék is kiérdemelte a legkiválóbbaknak járó Arany minősítést.

Idén szeptember 5-én Etyeken, az Etyek Látogatóközpontban tartották a legjobb hazai kézműves sajtok és tejtermékek versenyét, a Sajtmustrát. Ez már a nyolcadik ilyen rendezvénye volt a Sajtkészítők Egyesületének, amelyen a koronavírus járvány miatt ezúttal elmaradtak a kültéri rendezvények, például a sajtkedvelők által legjobban várt vásár, ahol máskor nem csak kóstolni lehet, hanem alaposan feltölteni az otthoni készletet a legkiválóbb honi tejtermékekből.

Ebben az évben két programból állt össze a Sajtmustra, az egyik a megszokott sajtbírálat, a másik pedig egy szakmai konferencia volt. A bírálat szakmaisága is hasonlóan a nevezett tejtermékkel évről évre fejlődik - avatott be Hegedűs Imre a Sajtkészítők Egyesületének el alelnöke. Azt is elmondta a szakmai vezető, hogy a hazai sajtbírákat az egyesület képezte ki és havonta szakmai tréningeken vesznek részt, sőt nemzetközi sajtversenyeken is gyarapítják tudásukat, például a csehországi mikulovi és a legjelentősebb párizsi sajtversenyen is szerepeltek. Arról is beszélt Hegedűs Imre, hogy a VIII. Sajtmustrára 100 tételt neveztek és örömmel tapasztalták, hogy a sajtok és tejtermékek minősége továbbra is javulást mutat, így nem véletlen, hogy 2020-ban 6 arany, 9 ezüst és 10 bronz minősítés született.

sajtmusra

A VIII. sajtmustrán Arany minősítést ért el: házi vajával a Tolbán Sajt, krém fehér sajtjával a Tóth Gábor, Baráthegyi Zsíros tehénsajt krémjével a Szimbiózis Alapítvány, illetve parenyicájával Csontos Jánosné, valamint Parasztsajt raklettje Ficsor Árpádtól és a kékpenésszel érő félkemény sajt a Magyardombegyházi Sajtműhelytől.

A konferenciáról is beszélt az elnökségi tag, amelyről elmondta, hogy a szervezésnél és a lebonyolításnál is nagyon ügyeltek rá, hogy megfeleljenek a járványügyi előírásoknak, illetve alkalmazkodniuk kellett a határzárhoz is, így a külföldi előadok online tartották meg előadásaikat. Olyan szakmai témák voltak napirenden, mint az alvadékvágás módszerei, a rézüst szerepe vagy éppen a sajtkéreg kezelése, illetve a sajtérlelés elmélete és gyakorlata, valamint a tejtermékek piacvédelme.

(Forrás: index.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba