A gitáros ikon jövő márciusban koncertezik az Arénában. A világ körüli turnéval ünnepli Supernatural című albumának 20., Abraxas című lemezének pedig az 50. évfordulóját.
Most hétvégén az utolsó óraátállítások egyike lesz. 2021-ben ugyanis a nyári vagy a téli időszámításnál kell maradni. A Magyar Alvás Szövetség elnöke szerint biológiai szempontból ez utóbbi jobb lenne.
Ötödik alkalommal hirdette meg fiatal vezetőknek szóló pályázatát a Coaching Team Kft.; a felhívást október 17-én tették közzé a HR Festen. Az Év Fiatal Vezetője díjjal azokat kívánják elismerni, akik…
A sportbarátok október 23-án nem csak a forradalomra emlékeztek, de a tragikusan korán elhunyt, kétszeres olimpiai bajnok kenus, Kolonics György előtt is lerótták tiszteletüket.
Idén is lehet egy-egy tábla csokival támogatni a Karitáció Alapítvány bohócdoktorainak gyógyítást segítő tevékenységét. Az alapítvány most is több száz gyermek ünnepét szeretné boldoggá tenni.
A Miskolci Nemzeti Színház és a Gofrim étterem közösen várt minden színház- és gofrirajongót október 11-én, ahol találkozhattak idei évadunk operettjének főszereplőivel és rendezőjével. Az esemény apropója egy különleges együttműködés…
Október 30-án lesz Budapesten a CIB Bank és anyavállalata, az Intesa Sanpaolo jóvoltából egy rendezvény Novathon néven, amely nem unalmas, számokat soroló prezentációk sorozatának ígérkezik, hanem valami igazán rock’n’rollos happeningnek.…