Friss hírek

Archívum

Erről fog beszélni Steve Wozniak Budapesten, 2019. október 30.

Erről fog beszélni Steve Wozniak Budapesten, 2019. október 30.

Eseményfigyelő 218

Október 30-án lesz Budapesten a CIB Bank és anyavállalata, az Intesa Sanpaolo jóvoltából egy rendezvény Novathon néven, amely nem unalmas, számokat soroló prezentációk sorozatának ígérkezik, hanem valami igazán rock’n’rollos happeningnek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy minden hely elkelt már!

Nem más, mint Steve Wozniak, az Apple társalapítója lesz az esemény sztárfellépője, aki azért nem jár ide minden nap előadást tartani. Woz mellett az innovációs konferencián mesterséges intelligencia guru, menő fintech influencer és mobilbankvezér előadását is meg lehet majd hallgatni. 

Aki esetleg azt hinné, hogy Wozniak csak egy rövid beköszönéssel jelentkezik, megnyugodhat, mert a Novathon headlinereként 45 percig fog beszélni az innováció, a kreativitás és a digitális átalakulás összefüggéseiről, és persze kérdezni is lehet majd tőle. Woz már csak azért is érdekes előadónak ígérkezik, mert saját bevallása szerint, ha nem építette volna meg a világ egyik első személyi számítógépét, akkor stand-up komikus lett volna, mert imádja megnevettetni az embereket. 

A fő fellépőn túl Jim Marous fintech guru előadása is érdekesnek ígérkezik, őt a pénzügyi világ öt legbefolyásosabb influencere között tartják számon. Ha valaki, akkor ő aztán mindent (is) tud a Revolut, a TransferWise, a Monzo, a Starling és az ezekhez hasonló virtuális bankok működéséről és jövőjéről. Az is kiderülhet, hogy jó-e az, ha nincs egy ügyfélszolgálat, ahova be tudunk menni érdeklődni, panaszkodni.   Aki eljön, az a saját fülével hallhatja Andrea Isolától, az N26 Italia (olyan mint a Revolut) ügyvezető igazgatójától, hogy a gyakorlatban hogy is néz ki egy teljes egészében okostelefonokon  működő banki  szolgáltatás elindítása. 

A rendezvény ingyenes, a részvétel regisztrációhoz kötött, ám a szervezők legfrissebb tájékoztatása szerint már minden hely betelt!

(Forrás: www.index.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.